Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Unsplash.com

Rémisztő pillanatok a Kisvárda–Diósgyőr mérkőzésen

A Kisvárda 2–1-re kikapott otthon a biztosan búcsúzó Diósgyőrtől szombaton a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójában.

Nem sok említésre méltó esemény történt az első húsz percben, kezdeményezőbb volt a Kisvárda, de sokáig nem jelentett komoly veszélyt a kapura. Kevés támadást tudott vezetni a DVTK, a középpályát a hazai csapat uralta, a vendégek leginkább a védekezéssel törődtek. Aztán amikor a Diósgyőr feljebb lépett, majd labdát vesztett az ellenfél térfelén, Matanovic futott el a jobb oldalon, a 16-oson belülre érve egy csellel tiszta helyzetet alakított ki magának, és kilőtte a jobb alsó sarkot.

Továbbra is a Kisvárda játszott fölényben, a 33. percben azonban labdát vesztett a védekező harmadban, majd Colley próbálkozott lövéssel az ötös magasságában kissé jobbról, Jovicic pedig igyekezett blokkolni a próbálkozást. A játékvezető Hanyecz Bence elsőre szögletet jelzett, majd VAR-elemzés után büntetőt ítélt, mert a hazai védő rátartott a vendégek csatárának lábára. A 11-est Pető értékesítette.

Demeter és Melnyik összefejelt a 45. percben, előbbi az arcán sérült meg, a mentősökkel, hordágyon hagyta el a pályát, Kiss Bálint állt be a helyére. Melnyiknek vérzett a feje, de ő kötéssel vissza tudott térni.

Élénkebb volt a játék a második félidő elején, ami részben annak volt köszönhető, hogy a DVTK bátrabban futballozott. Pár perc elteltével fordított a vendégcsapat: labdaszerzés után Kovalenko remekül indította Colleyt, aki lefutotta védőjét, és 12-13 méterről, középről a kapuba lőtt. A Kisvárda nem tudott igazán felpörögni, mindkét oldalon volt egy kapufa, de az eredmény nem változott. A hazaiak játékosa, Molnár Gábor a 90. percben egymás után két sárga lapot kapott, egyet sérülés szimulálásáért, egyet pedig reklamálásért, így el kellett hagynia a pályát.

A DVTK – melyben több saját nevelésű fiatal játékos is helyet kapott – a második félidőre feljavult, és megdolgozott a három pontért.

A DVTK kiesése az előző fordulóban dőlt el, ez után menesztették Nebojsa Vignjevic vezetőedzőt, a helyét a bajnokság végéig a korábbi másodedző Takács Péter vette át, aki győzelemmel debütált. A Diósgyőr február 14-e után először nyert a bajnokságban.

A hazai csapat maradt a hetedik helyen, a vendég együttes pedig nem is tudott volna változtatni, és most már biztosan a 11. helyen fejezi be az idényt.

Címlapról ajánljuk
A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

Nem hagyományos sportkönyvként, hanem személyes hangvételű életút- és élményalbumként jelenik meg Besenyei Péter új kötete. A Szárnyakkal írt történet a műrepülő világbajnok hetven évét dolgozza fel. Besenyei Péter az InfoRádióban elmondta, hogy a könyvből olyan titkok is kiderültek róla, amelyeket egyes családtagjai sem ismertek.

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.

Felszálltak a román F-16-ok a drónok ellen

Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett - közölte szombat este az Agerpres hírügynökség Radu Miruta ügyvivő védelmi miniszter bejelentése alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×