Infostart.hu
eur:
363.45
usd:
312.62
bux:
148969.39
2026. szeptember 8. kedd Adrienn, Mária
Nyitókép: Wikipédia/Oleg Bkhambri (Voltmetro)

Visszatér a kínaiak doppingvétség miatt eltiltott úszósztárja

Több mint négy év után tér vissza a háromszoros olimpiai bajnok kínai úszó.

Kedden lejárt a több mint négyéves eltiltása Szun Jangnak, a kínaiak háromszoros olimpiai bajnok úszójának, aki kijelentette, visszatér a sportágba.

Az 1500 méter gyors világcsúcstartója 4 év 3 hónapot hagyott ki. Az ügye még 2018 szeptemberében indult, amikor szerették volna ellenőrizni, de utasította segítőit, hogy törjék össze a levett vérmintáit tartalmazó fiolákat, amit ők meg is tettek. A vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség (World Aquatics) eltiltását akkor azért kerülte el, mert állítólag az ellenőrök nem tudták magukat megfelelően igazolni.

Szun ezt követően még a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon elindult, de 2020 februájában végül ítélet született vele szemben - először nyolc év volt a büntetés, de a CAS végül mérsékelte azt.

"Büszke vagyok minden egyes eredményemre és érmemre, amit pályafutásom alatt szereztem. Jelenleg csak abban reménykedem, hogy bátran oda tudok állni a rajtkőre" - nyilatkozta Szun Jang, aki 2012-ben Londonban első kínai férfiként nyert aranyat úszásban.

A 11-szeres nagymedencés világbajnok hozzátette, már négy évvel ezelőtt eldöntötte, hogy eltiltását követően folytatja a pályafutását. Nagy kérdés, hogy ezt milyen formában teszi majd, a párizsi olimpiára a kínaiak válogatóversenyét már megrendezték, ráadásul a helyi szabályok szerint nem lehet a nemzeti csapat tagja az, akinek valaha egy évnél hosszabb doppingeltiltása volt. Ugyanakkor elképzelhető, hogy az ő esetében kivételt tesznek, ugyanis Kínában igazi hősként kezelik.

Címlapról ajánljuk

Prőhle Gergely az Arénában: az AfD elleni fegyver majd az lesz, ahogy kormányoz

A befektetők elmenekülése vagy a vonatok pontos indulása lesz-e az AfD szász-anhalti győzelmének következménye? Erről is beszélt Prőhle Gergely korábbi berlini magyar nagykövet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádió Arénájában.
inforadio
ARÉNA
2026.09.09. szerda, 18:00
Hankó Zoltán
a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke
Tisza-kormány: sorra indulnak az eljárások az előző kormány tagjai ellen, zajlik a költségvetési terv parlamenti vitája

Tisza-kormány: sorra indulnak az eljárások az előző kormány tagjai ellen, zajlik a költségvetési terv parlamenti vitája

Mozgalmasan telik a kedd a hazai politikai életben: Magyar Péter miniszterelnök a parlamentben bejelentette a Szent István vidékfejlesztési program elindítását, és közölte, hogy a kormány a megyei közgyűlések megszüntetésére, valamint a rendszer teljes átalakítására készül. A kormányfő elmondása szerint az így felszabaduló több tízmilliárd forintot pedig vidékfejlesztésre fordítanák. Az Országgyűlés a délutáni órákban az új 2026-os költségvetési tervet vitatja meg, melyet Kármán András pénzügyminiszter mutatott be. A tárcavezető elmondta, hogy a kormány nem tartja elfogadhatónak a jelenlegi 7,5 százalékos hiányt, így az új gazdaságpolitika jegyében már 2027-ben jelentős lépéseket tesz a hiány csökkentése és a GDP-arányos adósságráta mérséklése érdekében. Mindeközben tovább szaporodnak az előző kormány intézkedési ügyében indított eljárások: a Miniszterelnökség a Szuverenitásvédelmi Hivatal költései ügyében tett feljelentést, míg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a Gondosóra programmal kapcsolatban rendelt el ellenőrzést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×