eur:
416.19
usd:
400.71
bux:
79973.37
2025. január 6. hétfő Boldizsár

Két gól, s győzött, bennmaradt, sőt a mezőny első felébe ugrott a Zete

A ZTE FC 2-0-ra legyőzte a Bp. Honvédot, s ezzel biztosította helyét az OTP Bank Liga 2020–2021-es idényének mezőnyében. A mostani tabellán az ötödik helyre lépett elő az újonc, s biztos, hogy a 31. fordulót a mezőny első felében zárja.

Az első félidő nem hozott gólt, az Ugrai közé épített Honvédnak kisebb, a ZTE-nek nagyobb lehetőségei adódtak. A második félidő nyolcadik percében Bacsa Patrik középre lőtt labdája Batik Bencéről a saját kapujába került, 1-0.

A folytatásban a Honvéd megpróbált egyenlíteni, de az egerszegieknek lényegesen nagyobb helyzetei voltak. Sőt, a 92. percben Tamás Krisztián kitűnő előretörése után a nem sokkal korábban beálló Babati Benjámin a kapuba belsőzte a labdát, beállítva a végeredményt.

A mérkőzést 4745 néző látta az egerszegi stadionban.

Címlapról ajánljuk
Gémesi György: kemény év vár az önkormányzatokra, sok település kényszerült adóemelésre

Gémesi György: kemény év vár az önkormányzatokra, sok település kényszerült adóemelésre

A forráshiány és az elvonások miatt reálértékben kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk az önkormányzatoknak idén, mint 2024-ben – mondta az InfoRádióban a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. A gödöllői polgármester szerint az önkormányzatoknak nem maradt más lehetősége, mint az adóemelés és bizonyos kiadások visszafogása annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a mindennapi működést.

„El tudjuk érni, hogy Putyin rábólintson, próbálják meg meggyőzni Zelenszkijt”

A pozsonyi parlament alelnöke szerint a szlovák kormány képes lenne elérni, hogy Vlagyimir Putyin részt vegyen az orosz-ukrán háború lezárását előidéző béketárgyaláson, amennyiben azt Pozsonyban tartanák. Andrej Danko megerősítette, hogy találkozni fog az orosz parlament és kormány képviselőivel. A szlovák ellenzéket arra szólította fel, hogy ők győzzék meg ugyanerről Volodimir Zelenszkijt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.07. kedd, 18:00
Aczél Petra
kommunikációs szakértő, a MOME rektorhelyettes
Trump ígéreteire rángatták a tőzsdéket

Trump ígéreteire rángatták a tőzsdéket

Vegyes mozgásokat mutattak az ázsiai tőzsdék a hétfői kereskedésben, míg Európában pozitív elmozdulásokkal indult az új hét. Az európai piacokon dél környékén begyorsult az emelkedés azt követően, hogy információk szivárogtak ki Donald Trump vámemelési terveivel kapcsolatban, később azonban elfogyott a lendület, miután Trump cáfolta a lapértesüléseket. Mindeközben az amerikai tőzsdék emelkednek a tech szektor vezetésével. A mai napon ugyan még nem érkeznek igazán piacmozgató makroadatok, azonban a hét későbbi részében több fontos amerikai munkaerőpiaci mutató is napvilágot lát majd.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×