Laza spanyol focisuli
A spanyol válogatott a hollandokhoz és a horvátokhoz hasonlóan száz százalékos teljesítménnyel jutott a negyeddöntőbe a labdarúgó Eb-n, miután 2-1-re győzött a címvédő görög együttes ellen, amely nulla ponttal és egyetlen lőtt góllal esett ki. Spanyolország a negyeddöntőben Olaszország ellen játszik majd.
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték
Szakértő: a Wekerle Plusz már nem hoz ingatlanár-robbanást, mint az Otthon Start
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években
A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.
Húzós árlistát tettek közzé a hazai vízművek: sok magyar háztulaj nem is sejti, mi vár rá a fagyok beköszöntével – ki kell fizetni
Hamarosan itt a fagy, rengeteg magyar háztulaj zsebére megy: a vízóra nem az övé, a kárt mégis ő fizeti ki.
Meghan's father Thomas Markle appears in court over child sex abuse material
The 82-year-old was arrested in Florida after the FBI searched two Los Angeles-area storage units he rented.




