Infostart.hu
eur:
355.82
usd:
312.69
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Talmácsi a hetedik helyről rajtolhat Mugellóban

Talmácsi Gábor a hetedik helyről indulhat a 125 köbcentisek között vasárnap, a gyorsaságimotoros-világbajnokság hatodik, olaszországi futamán, Mugellóban.

Tóth Imre, a nyolcadliteresek között versenyző másik magyar a 28. helyen zárta a kvalifikációt.
   
A második, mindent eldöntő szombati időmérő edzés kezdetére teljesen felszáradt a mugellói pálya, és ez már kedvezett a motorosoknak.

Már az elején látszott, hogy remek időket mehetnek a pilóták. Először a pontversenyben éllovas spanyol Alvaro Bautista került a bűvös két perc alá, Talmácsi viszont egyelőre csak "kóstolgatta" az aszfaltcsíkot, majd negyedóra elteltével alaposan ráijesztett a többiekre és megelőzte valamennyi ellenfelét.

A 25 éves magyar motoros - aki pályafutása első futamgyőzelmét egy esztendeje éppen itt Mugellóban szerezte meg - sokáig az élen volt, ám a többiek sem tétlenkedtek: előbb a cseh Lukas Pesek, majd két perccel a zárás előtt az olasz Mattia Pasini is megelőzte, és végül a hetedik rajtkockát sikerült megszereznie.

"Összességében elégedett vagyok az eredménnyel, bár egy jobb gumiválasztással talán még előkelőbb helyen végezhettem volna" - mondta a kvailfikáció után Talmácsi.

"Szerencsére a váll- és egyéb sérüléseim nem zavartak és ez már jó előjel a vasárnapi versenyre. Úgy érzem jó úton haladunk a csapattal, mert sikerült végre egy versenyképes motort összehozni" - tette hozzá a motoros.

Tóth Imre viszont elkeseredetten nyilatkozott:

"Hiába javultam több mint másfél másodpercet, nemhogy előre, hanem még hátrébb kerültem" - mondta. "Remélem vasárnap egy jó rajttal, kemény versenyzéssel előrébb kerülök."

A 125 kcm-esek vasárnap korán kelnek: 8:45-kor bemelegítő edzés lesz, majd 11 órakor kezdődik a GP-futam: húsz kör vár rájuk az 5245 méteres, lejtői és merész emelkedői miatt hullámvasútra emlékeztető pályán.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×