Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Ákos közönségtalálkozókra indul, a Partiumba is el fog jutni

Közönségtalálkozókkal egybekötve, erdélyi és partiumi helyszíneken vetítik az Ákosról készült „Ember maradj” című portréfilmet. A programsorozat a magyar kultúra napján, január 22-én Kézdivásárhelyen kezdődik és további hét városban folytatódik.

Kovács Ákos előadóművész az InfoRádióban ezzel kapcsolatban elmondta, hogy utoljára hét évvel ezelőtt jártak ezeken a tájakon nagyszabású koncertsorozattal, most pedig a portréfilmmel és a közönséggel való találkozókkal térhetnek vissza oda. Kiemelte, már több mint húsz közönségtalálkozót szerveztek, amikor a portréfilmet bemutatták tavaly október közepén.

Elmondása szerint nagyon sokat utazott a filmmel, és az igazi jutalmat a találkozókon az jelenti, hogy „értelmes, izgatott, kíváncsi” szempárokat nézhet, és arról beszélhet, ami számára igazán fontos. Az „egész film egy közönségtalálkozó”, így tehát „furcsának is hat”, hogy utána az alkotók és a főszereplő kiülnek beszélgetni, de ezek az események mindig nagyon jó hangulatban telnek. Reméli, hogy ez sem Erdélyben, sem pedig a Partiumban nem lesz másképp – tette hozzá Kovács Ákos.

Hangsúlyozta, nagyon érdekes azt látni, mennyire éhesek az emberek a találkozásra, az emberi szóra. A „mediatizált” világban ugyanis az az illúzió megvan, hogy valaki beszél hozzánk a képernyőn keresztül, de az teljesen más, mint a valós térben és időben zajló találkozás – fogalmazott az előadóművész. Hozzátette, a közönség mindenhol spontán módon végigtapsolta a végefőcímet, amely alatt a film címét adó „Ember maradj” című dal szól. Amikor pedig beléptek az alkotók, a producer, Hábermann Jenő, és Kriskó László rendező, időnként más vendégek is, akkor pedig állva tapsoltak.

Koncertélményszerű volt, ahogy ünnepelt a közönség, ez zavarbaejtő volt

– emelte ki az előadóművész. Hangsúlyozta, ez fel is tölti az embert, és jó volt utána úgy beszélgetni, hogy a szeretet erejében találkoztak.

Kovács Ákos elmondása szerint a film gazdái fognak döntést hozni arról, hogy mikor kerülhet fel a streaming-szolgáltatók kínálatába az alkotás, ő mindössze „szereplője, önkéntelen adatközlője és fényvisszaverő felülete” ennek a filmnek. Kiemelte: minél később kerül a film a streamingre, annál jobb, hiszen az alkotók valóban nagy vászonra szánták.

„Nagyon jól is indult” a film története, hiszen rögtön megjelenésekor, az első héten a legnézettebb magyar film lett még októberben. Valóban „széllel szemben és hegynek fölfelé kell küzdeni egy ilyen portréfilmmel, az pedig „kész csoda”, hogy az első héten csak nagy hollywoodi játékfilmek előztek be egy magyar dokumentumfilmet. A mozik „kegyetlenek és racionálisak”, így az új filmek az alkotást már kiszorították a mozik vetítőtermeiből, de

egyedi eseményeken, egy-két moziban, így például az anyamozijukban, az Urániában még sokszor találkozhat vele a közönség

– tette hozzá Kovács Ákos. Már több mint 20 ezren nézték meg az alkotást, amely egy ilyen alkotás esetében szerinte „meglepően sok”, az utóbbi tizenegynéhány év legnézettebb dokumentumfilmjei között lehet ezzel az „Ember maradj”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×