Infostart.hu
eur:
376.43
usd:
322
bux:
129004.87
2026. április 8. szerda Dénes
Csikos Sándor
Nyitókép: Nemzeti Színház/Facebook

Csikos Sándor a Nemzet Színésze: nagyon sokat dolgoztam, nem ittam el az eszemet, és nem dohányoztam el a hangomat

A tehetséget két dolog táplálja: a bizalom és a siker - mondta az InfoRádiónak Csikos Sándor, akit csütörtökön választottak meg a Nemzet Színészének. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész - ha megszakításokkal is - már több mint 40 éve játszik a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban. Az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: a színház mellett Debrecenhez köti a tanítás is, az évtizedek alatt "remek szerepeket kapott".

Csütörtökön választották meg a Nemzet Színészévé az elhunyt Benedek Miklós helyére Csikos Sándort, aki úgy értesült az elismerésről, hogy Vidnyánszky Attila - a Nemzeti Színház vezetője - valószínűleg a választás végén felhívta, hogy ő kapta a díjat.

"Nagyon megható, aranyos volt, hogy a kollégák, mint amikor kicsengetnek az osztályban egy feszült óra után, mind kiabáltak a telefonban hátul, hogy szia, Sanyi, gratulálok, puszi, majd beszélünk. Mintha egy osztályban lettünk volna, úgy ujjongtak meg kiabáltak. Úgyhogy ez külön aranyos volt nagyon" - ecsetelte a megható pillanatokat a számtalan szakmai elismeréssel kitüntetett színművész.

Nem várta, hogy a már egyébként is hihetetlenül fogadott Kossuth-díj után még "van feljebb".

"Az ember nem azért dolgozik, hogy díjakat kapjon. Itt vagyok negyvenvalahány éve vidéki színészként Debrecenben, és az külön öröm számomra, nagy elismerés, hogy egy vidéki színész is kap egy ilyen nagy díjat. Rajtam kívül csak Király Levente van Szegedről, aki vidéki színészként megkapta ezt az elismerést" - hívta fel a figyelmet.

Arról, hogy az ő elismerése a vidéki színjátszás elismerése-e, azt mondta: "gondolom, hogy igen".

"Nagyon sokat dolgoztam, nemcsak színészként, hanem pedagógusként is: harminc évig tanítottam az Ady-gimnázium drámatagozatán Várhalmi Ilonával együtt, és színészek egész generációját neveltük ki úgymond, illetve segítettük a pályára. Úgyhogy sokféle tevékenységet végeztem. Igazgató is voltam, szóval nagyon sok mindent csináltam. Rendeztem is. Szarvas Józsefet különben én még debreceni színjátszó stúdiós korában még tanítottam beszédre. Most meghívott az ő osztályába, és ott az egyetemen tanítok beszédet harmadikosoknak."

Hogy honnan van ereje és motivációja?

"Nem ittam el az eszemet és nem dohányoztam el a hangomat. Részint ez is biztos, hogy benne van, részint lehet, hogy a génjeim, hogy most minden ilyen korbéli nagyobb bajt kikerülve itt vagyok és egészséges vagyok, nem hülyültem el. A másik, hogy a tehetséget két dolog táplálja: a bizalom és a siker. Tehát én Debrecenbe amikor lejöttem, ettől a színháztól, a Csokonaitól, Ruszt Józseftől, Léner Pétertől, Lengyel Györgytől bizalmat kaptam, és ennek a bizalomnak meg akartam felelni. Hála Istennek meg is feleltem.

A tanítással pedig úgy vagyok, hogy azért tudtam 30 évig csinálni, mert láttam, hogy a gyerekek hisznek nekem. Ha nem hittek volna, ha valami hazugságot mondtam volna nekik, hazudtam volna magamról vagy az anyagról, akkor abban a pillanatban a gyerekek - hála Istennek - elég kegyetlenek, azonnal észreveszik, de nem volt ilyen

30 évig, úgyhogy nagyon nagy szeretettel nyilatkoznak rólam és köszönik a munkánkat Várhalmi Ilonával" - fogalmazott az InfoRádióban a Nemzet Színészévé választott Csikos Sándor.

Alább a teljes interjú meghallgatható.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Oeconomus: térségünkben hazánkkal van az Egyesült Államoknak a legjobb kapcsolata

Oeconomus: térségünkben hazánkkal van az Egyesült Államoknak a legjobb kapcsolata

J. D. Vance budapesti látogatásának nemcsak a diplomáciai kapcsolatok ápolása lehetett a célja, hanem a tavaly novemberben napirendre került gazdasági és energetikai együttműködések folytatása is – mondta az InfoRádióban Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány nemzetközi kapcsolatok elemzője.

Újabb közvélemény-kutatások a kampányhajrában

Az Iránytű, a 21 Kutatóközpont és a Medián friss adatai szerint a Tisza Párt választási győzelmének mértéke a kérdéses csupán, az emberek a kormányzással nem túlságosan elégedettek. A kutatók nem mind ugyanarra voltak kíváncsiak a telefonálás alkalmával.
inforadio
ARÉNA
2026.04.08. szerda, 18:00
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója, a Fidesz–KDNP választási kampányfőnöke
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×