Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Az Örkény Színház nézőtere az átépítés előtt 2017. április 1-jén. A színház Madách téri épületét a nézőtér átépítése miatt őszig bezárják, addig a társulat a Városmajorban felállított színházi sátorban kap helyet.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Eldőlt, ki lesz az Örkény Színház éléről távozó Mácsai Pál utódja

Egyetlen pályázó volt az igazgatói pozícióra, akit a Fővárosi Közgyűlés a 2023. december 13-i ülésén meg is választotta.

Ahogy korábban bejelentette, az Örkény Színházat létrehozó és 20 éven keresztül igazgató Mácsai Pál jelenlegi mandátumának lejárta után átadja a színházvezetői feladatait. Felkérésére Gáspár Máté készített ügyvezetői pályázatot, amiben művészeti vezetőként a színház színész-rendezőjét Polgár Csabát, gazdasági vezetőként pedig a jelenleg is ezt a munkakört ellátó Bagi Andreát jelölte meg. „A program az elmúlt két évtized eredményeit megőrizve megújító, 21. századi városi színház modelljének kidolgozására tesz javaslatot” – olvasható a teátrum közösségi oldalán.

Miután a koncepciót a szakmai bizottság 6 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett támogatta, a Fővárosi Közgyűlés december 13-i ülésén Gáspár Mátét az Örkény István Színház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, 2025. március 1. napjától 2030. február 28. napjáig terjedő határozott időtartamra egyhangúlag megválasztotta – teszik hozzá.

Mácsai Pál, a jelenlegi igazgató az Index megkeresésére korábban azt mondta: az Örkény színház példaként szeretné azt a modellt felmutatni, hogy az új és a régi igazgató együtt dolgozik, hogy már közösen tudják megtervezni a 2024/25-ös évadot.

Az idő előtti kiírásra ugyanakkor magyarázat lehet a 2024. június 9-i önkormányzati választás is, ami után változhat a Fővárosi Közgyűlés összetétele, ezzel pedig a fővárosi fenntartású Örkény Színház vezetésének jövőbeni sorsa is az új, akár fideszes többségű közgyűlés kezébe kerülhetett volna – jegyzi meg a lap.

A közgyűlésen más személyi döntések is születtek: a Trafó Kortárs Művészetek Háza élére a távozó Barda Beáta utódjának Erdődi Katalint választották meg (mellette még Boross Martin pályázott), illetve kérésének megfelelően 2024. február 28-ával közös megegyezéssel megszüntették Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója munkaviszonyát. Az ő utódlásáról a későbbiekben döntenek.

Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×