eur:
413.6
usd:
399.37
bux:
79243.31
2024. december 18. szerda Auguszta
Nyitókép: Eöri Szabó Zsolt, Nemzeti Színház

Sosem terhelte magát szerepálmokkal Udvaros Dorottya, a Nemzet Színésze

Váratlanul érte és nagyon örült a Nemzet Színésze elismerésnek - fogalmazott az InfoRádiónak Udvaros Dorottya.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő korábban már eljátszott a gondolattal, hogy egyszer ő is a cím birtokosa lesz, de ehhez a tehetség mellett szerinte szerencsére is szüksége volt.

A színésznőt nagyon váratlanul érte ez az elismerés.

"Ebbe a tizenkét fős, kiválasztott csapatba bekerülni, akik maguk választják ki, hogy ki tartozzon közéjük, ez nagyon különleges dolog.

Persze, eljátszottam a gondolattal, hogy hátha egyszer én is talán, de az ember mégse számít erre, mert olyan sok mindentől függ ez.

Néztem a listát, hogy kik közül választottak, és eljátszottam a gondolattal, hogy én kire szavaznék. Lett volna kire szavazni rajtam kívül is, nagy szerencse is kell, hogy ez megtörténjen valakivel" - fogalmazott.

A színésznő épp A mi kis falunk stábjával forgatott, amikor megkapta a hírt, ahol megünnepelték, majd másnap ismét forgatott a Valami Amerikával, ott is felköszöntötték, és délután a Nemzeti Színház záró társulati ülésén is ugyanezt történt.

Udvaros Dorottya szerint minden díj felelősséggel is jár.

"Amikor Kossuth-díjat kaptam, pár napig meg voltam rémülve. Kérdezték a barátaim, hogy mi van, én meg azt kérdeztem, hogy akkor én már többet nem lehetek rossz? Már kötelező mindig jónak lenni? Az nem fog menni! Az ember időnként rossz, nem sikerülnek neki a dolgok. Egy ilyen díj tényleg egyfajta felelősség, de nem kell semmit másképp csináni. Én eddig is nagyon igyekeztem minden feladatnak maximálisan megfelelni, amennyire a tehetségem megengedi. Megpróbáltam egy alkotó csapatban nem kerékkötője lenni a munkának. Az ember megpróbálja érvényesíteni a saját elképzeléseit, gondolatait egy produkcióval kapcsolatban, de közben ott vannak a többiek is, és nekik is vannak gondolataik és elképzeléseik, és akkor hogyan ütközik ez a sok-sok gondolat és elképzelés? Tehát egyfelől kell, hogy legyen az embernek markáns elképzelése,

másfelől pedig nagyon nyitottnak kell lenni arra, hogy a többiek hogy gondolják, és aztán tudni kell elfogadni, hogy ha valaki ezt jobban, máshogy gondolja.

És mindennek a tetejében persze végül is egy rendező dönti el, hogy hogyan épüljön fel egy előadás, vagy a sok felvett filmjelenetből mi kerül az alkotásba" - mondta el a színésznő.

Szacsvay László, Molnár Piroska és Cserhalmi György személyében játszott már a Nemzet Színészeivel – a színésznő azt mondja, még mindig emésztgeti, ami történt vele. Számvetéskészítő típusnak ugyanakkor nem tartja magát, saját korábbi felvételeit is ritkán nézi vissza, az jobban foglalkoztatja, ami előtte áll.

Nyáron forgatásai és koncertjei vannak, két sorozatban forgat, augusztus végén pedig valószínűleg András Ferenc filmjében kezdi meg a munkát. A Trafóban egy érdekes produkciót készít, a Nemzetiben pedig a Lear király egy speciális szerepét, a bolondot kapja meg.

Érzi magában az energiát mindehhez.

"Nyilván nem vagyok már annyira rugalmas, mint harminc éves koromban voltam, de az elszántság meg a lelki erő nagyon sok mindenen átsegíti az embert, amikor a test már picit fáradt esetleg. Akkor jön a lelkesedés és tovább húzza az embert, és az még megvan. A Kossuth-díj kapcsán megtanultam, hogy igenis lehetek rossz, a tévedés joga mindenkiben megvan. Az a kérdés, hogy utána tudja-e az ember, hogy tévedett, és megpróbálja-e megváltoztatni. Ez azt jelentheti, hogy egy szerephez esetleg rosszul közelítek. Nem szoktam elkeseredni, ha valami nem nagyon sikerül, mert magát az utat szeretem, amin végigmegyünk, amíg elkészül az előadás, vagy zajlik egy forgatási periódus" - fogalmazott.

Szerepálmai sosem voltak: inkább csapatokra vágyott, amelyekkel dolgozhat, és arra kíváncsi, hogy egy általa nagyra becsült rendezőnek mi jut róla eszébe, milyen szerepet osztana rá szívesen.

"Én nem terheltem magam soha ilyen vágyakkal, és most sem terhelem magam azzal, hogy mit szeretnék még. Ugyanezt szeretném tovább, ami eddig volt. Nagy szerencsém van, nagyon sokféle dolgot csinálhattam életem során. Valahogy úgy alakult, hogy nem kerültem valamilyen skatulyába, és azt szeretném, hogyha ez továbbra is így lenne" - árulta el.

Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy készen kell állni a lehetőségekre, ami folyamatos jelenlétet igényel. Azon sem aggódik, ha van valamikor egy-két hónap szünete: ez abban segít, hogy karban tartsa testét és lelkét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Patthelyzet a VW-nél: harmadik napja tart a válságtanácskozás, senki sem enged

Patthelyzet a VW-nél: harmadik napja tart a válságtanácskozás, senki sem enged

Minden korábbi hasonló cégrekordot megdöntöttek a Volkswagen vezetői és az alkalmazottak érdekképviseletei azzal, hogy szerdán immár a harmadik egymást követő napon folytatták válságtanácskozásukat a takarékossági intézkedésekről. Noha a hétfői startkor erős volt a remény, hogy a "szembenálló" felek között a karácsonyi ünnepek előtt kompromisszumos megállapodás születik, a megegyezésnek egyelőre semmi jele.

Orbán Viktor: a patrióták nyernek, a liberálisok Brüsszelbe szorulnak vissza, az Mordor vidéke

El fogunk érkezni ahhoz a nagy kérdéshez, hogy az ilyen nagyságrendű problémákkal, mint amilyenekkel a Nyugat most küzd, sikerül-e az ottani politikai rendszereknek a demokrácia keretein belül megoldást találniuk – tette fel a kérdést a miniszterelnök egy interjúban. Beszélt Ukrajna támogatásának várható megcsappanásáról, a tűzszünet esélyéről, a liberálisok és a patrióták küzdelmeiről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Megütötték az amerikai tőzsdéket a Fed jelzéseire

Megütötték az amerikai tőzsdéket a Fed jelzéseire

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés a reggeli órákban, ezt követően pedig Európában óvatos emelkedést láthatunk, Amerikában pedig iránykereséssel indult a kereskedés. Aztán este a Fed a várt 25 bázisponttal csökkentette a kamatot, a meglepetés viszont abban volt, hogy jövőre csak 50 bázispontos összes vágásra számítanak a nyíltpiaci döntéshozók a jegybanknál, így ez jócskán rontott a hangulaton, a tőzsdéket megütötték, a dollár ugrott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×