Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Nyitókép: Pexels

Pálfi György és Szász János új filmje is kapott támogatást

A Filmszakmai Döntőbizottság filmgyártási támogatást szavazott meg az Átjáróház és a Kék Pelikan című alkotásoknak, míg gyártás előkészítési támogatásban részesült az Utas és holdvilág, a Sömmi és a Nagykarácsony című filmterv - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

A Madarász István rendezésében készülő Átjáróház című film 480 millió, az Inkubátor Programban létrejövő, Csáki László rendezésben megvalósuló Kék Pelikan című első magyar egészestés animációs dokumentumfilm 87 millió forint gyártási támogatásban részesült.

A Szerb Antal műve nyomán, Szász János rendezésében készülő Utas és holdvilág filmfeldolgozásnak 7,5 millió forintot; a Pálfi György rendezésben megvalósuló Sömminek, amely Cserna-Szabó András betyárregényét dolgozza fel, 36 millió forintot; míg a Tiszeker Dániel rendezésében készülő Nagykarácsony című romantikus vígjátéknak több mint 9 millió forint gyártás-előkészítési támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság - írták a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Diákmunka ősszel: kiderültek a leggyakoribb munkatípusok és az órabérek

Diákmunka ősszel: kiderültek a leggyakoribb munkatípusok és az órabérek

Több mint 100 ezer új hallgató érkezik idén ősszel a felsőoktatásba, ami a tanévkezdéssel együtt jelentősen átalakíthatja a diákmunkapiacot. A Mind-Diák Szövetkezet szerint a diákok a nyári időszaknál kevesebb órát vállalnak majd, ugyanakkor a hosszú távú gyakornoki programok többsége változatlanul működik tovább, és egyre fontosabb szerepet kapnak a szakmai tapasztalatot nyújtó pozíciók.

Európa megállíthatatlanul melegszik, az átlagnál is jobban

A globális felmelegedés mellett Európa még az átlagosnál is jobban melegszik, méghozzá megállíthatatlanul, az 1980-as évek óta – derült ki az InfoRádió Aréna című műsorából, amelynek vendége volt Kis Anna éghajlatkutató, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszék tudományos munkatársa és Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza, akik a miértekről is részletesen szóltak.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Tisza-kormány: 10 millió forinthoz jutnak a magyar kkv-k, az autópálya-koncesszió lesz a következő dominó

Tisza-kormány: 10 millió forinthoz jutnak a magyar kkv-k, az autópálya-koncesszió lesz a következő dominó

Kapitány István gazdasági és energetikai tárcavezető szombaton bejelentette, hogy a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési program keretében a kormány 4+4 milliárd forint összegű kedvezményes hitelt és vissza nem térítendő támogatást folyósít mintegy 800, döntően mikro- és kisvállalkozás számára. Az úgynevezett 5+5 konstrukcióban minden érintett vállalkozás 10 millió forint extra forráshoz jut. A kabinet emellett az autópálya-koncesszió 35 éves szerződését is vizsgálni kezdi, Magyar Péter szerint ez lesz a kormány következő lépése a dohány- és kaszinó-koncessziók radikális átalakítása után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×