Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló

Kezdődnek a Székesfehérvári Királyi Napok

Pénteken kezdődik a Székesfehérvári Királyi Napok, amely tíz napon keresztül színes programokat, történelmi múltidézést kínál az augusztusi ünnepkörhöz kapcsolódóan.

Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta: a Székesfehérvári Királyi Napokkal is egyértelműsíteni szeretnék, hogy a magyar nemzet augusztus 20-i ünnepköre a városhoz kötődik.

"Az ország nyilvánossága előtt is világossá szeretnénk tenni, hogy - a budapesti állami ünnepségeken túl - Székesfehérvárnak központi helyszínnek kell lennie" - fogalmazott.

Az augusztus 14-i nyitónapról a városvezető elmondta: Király és városa címmel délelőtt tudományos konferenciát rendeznek a városházán, majd megnyitják a Nemzeti Emlékhelyen található osszáriumot. A körmenetet és a fogadalmi szentmisét követően ünnepélyes megnyitóval kezdetét veszi a Székesfehérvári Királyi Napok, és felkapcsolják a Fény utcát is, ahol Könyves Kálmán élete elevenedik meg.

A rendezvénysorozat keretében, augusztus 15-17. között rendezik meg a Koronázási Ünnepi Játékokat, amely hagyományőrző és kézműves programokat, középkori piacot is kínál. Nagy látványosságnak ígérkeznek az óriásbábok, amelyek a város több pontján, az óriásbábszigeteken lesznek megtalálhatók.

A Koronázási Ünnepi Játékok egyik fénypontjaként megrendezett Koronázási szertartásjátékon is Könyves Kálmán legendája kel életre augusztus 15-én és 16-án 21 órakor a Koronázó téren, a Nemzeti Emlékhelyen. A főszereplők Egyed Attila, Száraz Dénes, Blaskó Péter, Mihályi Győző, Tűzkő Sándor, Lábodi Ádám, Törőcsik Franciska és Kerkay Rita, a produkcióban közreműködik a Szabad Színház, valamint egy egyesített kórus és tánckar. A Koronázási szertartásjáték rendezője a Vörösmarty Színház igazgatója, Szikora János.

A szertartásjáték sajtópróbáját szerdán este tartották a Nagyboldogasszony-bazilika romjai fölött. Ennek kapcsán a polgármester kiemelte: az volt a céljuk, hogy hitelesen megmutassák a szertartást azon a helyszínen, ahol az uralkodók koronázása valójában megtörtént.

Szikora János közölte, hogy a koronázás szertartása évszázadokon keresztül nem változott, sem a szövegek, rítusok, sem a középkori kódexek forrásanyagaira támaszkodó eredeti zsoltáranyagok, ezért a szertartásjátékban is egyedül a király személye változik. Idén Könyves Kálmán a főszereplő, akivel kapcsolatban senki nem vitatja, hogy valóban e szent helyen koronázták meg.

A programsorozat másik fénypontja várhatóan a Musica Sacra lesz augusztus 18-án, ahol Giacomo Puccini egyházzenei alkotásait hallhatja a közönség Carlo Ponti Jr. vezényletével, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, valamint az egyesített, több mint 200 fős kórus részvételével, illetve Kálmándi Mihály és László Boldizsár szólóival.

A Székesfehérvári Királyi Napok keretében rendezik meg a III. Fricsay Richárd regionális katonazenekari fesztivált, a 24. Öreghegyi mulatságot és augusztus 19-23. között a XX. Nemzetközi Néptáncfesztivált.

A programokat könnyűzenei koncertek is színesítik esténként: Caramel, Polyák Lilla és Homonnay Zsolt, Ferenczi György és a Rackajam, a Budapest Jazz Orchestra, Geszti Péter és a Gringosztár lép fel.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani. Cikkünk frissül!

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson békefényt gyújtottak meg Rómában.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×