Furcsa a Papp László Sportaréna folyosója: nincs tömeg, a ruhatárnál alig vannak. Rosszkor vagyok rossz helyen - merül fel a gondolat, amikor az omegás Benkő Lászlót az egyik büfénél meglátom. Nagyobb nyüzsgésre számítottam, de sebaj, a családias hangulatú főpróba is jó lesz. Azon nem csodálkozom, hogy 8 éves gyerektől 80-as nagyszülőkig felbukkan minden korosztály, az LGT az egész családé.

Ha a csend beszélni tudna

Az elgondolkodtató csendben benyitok a csarnokba, ahol döbbenetes látvány fogad. Gyakorlatilag telt ház, a közönség csendben ül, kivéve küzdőtér, ott csendben állnak. Presser Gábor kedélyesen cseveg a közönséggel, utal például arra, hogy nem is bánja a fotóriporterek hiányát, ő azt szeretné, ha az egybegyűltek videóznának a mobiltelefonjaikkal, azt most lehet, mi az hogy, sőt! Presser Gábor ekkor még nem sejti, hogy az Index/Lángoló gitárok másnapi LGT-kritikáját Omega-fényképek illusztrálják majd.

És jött a marketinges

Presser Gábor kéri a nagyérdeműt, a pompás felvételeket töltsék majd bele az LGT honlapjába, az milyen jó lesz. Kezd televíziós vásárlási hangulat kibontakozni. Ilyen egy főpróba? A zenekar csendben van, Presser szavaira pedig ezrek rántanak a fejük elé valamely kütyüt, hol filmezni kell, ott filmezés van. Telefonnal. Rock-koncerten. Nem arról volt szó, hogy csak a zene kell? Sokkoló pillanat, amelyet oldanak azok a buzgómócsingok, akik nem kispályáznak mobillal, ők tablet mögé rejtik arcukat, fülüket. Ezen legalább lehet nevetni.

Nem adom fel

Kissé nehéz kezdés, de innen szépen nyerünk. A Boksz a program elejére kerül, ott már minden rendben van. Aztán sorra jönnek a csodák, némelyik teljesen átírva, megfiatalítva, némelyik ugyanúgy, mint régen. Mind jó, nagyon. Szemek bepárásodnak, nosztalgia felcsap, a mobilok többsége visszakerül oda, ahová valók ilyenkor: a zsebek mélyére. Kotta nélkül, És jött a doktor, Nem adom fel, Szabadíts meg, Õ még csak most 14, Boogie a zongorán, Szentimentális rakenroll, Álomarcú lány, Ringasd el magad, satöbbi.

Néhány betű, néhány hang

Aprócska visszalépés után (fogjuk fel szünetnek, amúgy 3 és fél óra a főpróba, szünet nélkül), újra fent: Egy elfelejtett szó. Egyre aktuálisabb. Talán itt áll össze minden a legjobban: zene, ének, színpadkép, emberi tényezők, egyebek. Lehet ezt fokozni? Lehet. Magyarországgal, naná. Presser előtte elmondja, hogy Sztevanovity Dusán számos remek szövege közül neki ez személyes kedvence. Aztán eljátsszák, lazán, könnyedén, természetesen. De nagyon szuper, egyszerre üt és simogat, megható és zaklató. Annyira megindulok, hogy szeretni kezdem azt a három nagyon idegesítő pasast is, akik előttem folyamatosan beszélgetnek, okoskodnak. Már szeretem a bosszantó gyerekeket is, akik Lady Gagának maszkírozva randalíroznak mellettem, meg a szüleiket, akik nem a koncertet nézik, hanem az ismerőseiknek integetnek. Szeretem a nagymamát is, akit harmadszor rángat fel a családja a lépcsőn, gyakran kell a mosdót látogatnia. Mindenkit szeretek. Ettől:

Nektek énekeltünk

Vége. Taps, szolid öröm. Ennél sokkal jobb volt, miért nem tombol a közönség? Azért, mert sokan már hazaindultak, aki maradt, az meg elvarázsolódott, elringatták. Bódultan bambul mindenki, majd csak lesz ráadás, annak lennie kell. Igen, természetesen jön a Neked írom a dalt. De hogyan jön! Presser Gábor előbukkan, és annyit mond: Héééé. Ahogy csak ő tudja ezt a hééééé-t. Ettől az egy hééééé-től az álmos apukák és anyukák felhorgadnak, és tökéletes kórussá pattanva, tisztán, szépen, szöveghűen, pontos dinamikával eléneklik a dalt, mintha az elmúlt 30-40 évben hetente elpróbálták volna.
Ez nagyon rendben volt.

A sok remekmű és pompás előadás után néhány zárójeles megjegyzés, néhány opus, amitől én nem ezt vártam: Miénk itt a tér, Gondolj rám. Az amúgy tökéletesen működő Karácsony Jánosnak sem sikerült igazán a szólóban előadott Szentimentális dal. A táncosokból is néha sok volt, a kukában betolt gyerekek (ördögök) talán nem kellettek volna. De ennyi bőven belefér. Annál is inkább, mert a kicsit halvány Miénk itt a tér előtt Presser egy kicsit játszott, bárzongorista stílben előadta a Gyere ki a hegyoldalba elejét. Na, ebből kellene kicsit több, tánckarból kicsit kevesebb.