Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Képregény-fanatikusokat vár a Dürer Kert

Kiállítás, díjátadó és képregény-bajnokság mellett nemzetközi rajzolók várják a műfaj szerelmeseit a hetedik alkalommal megrendezendő Magyar Képregényfesztiválon, amelynek szombaton a budapesti Dürer Kert ad otthont.

A Magyar Képregény Szövetség által szervezett kiállítás az év magyar képregényeinek és alkotóinak első számú seregszemléje. Most első alkalommal a műfaj hazai képviselői mellett a nemzetközi mezőny is bemutatkozik. Hollandiából, Finnországból és Észtországból érkeznek olyan elismert és népszerű alkotók, akiknek a fesztivált megelőzően Budapest több galériájában nyílt kiállítása.

Megrendezik az első képregény-bajnokságot, amelyre magyar és külföldi rajzolók egyaránt nevezhetnek. A többfordulós látványos csata résztvevőinek meghatározott kritériumok alapján, időre kell elkészíteniük rögtönzött munkáikat.

Gert Jan Pos, a holland képregények nagykövete segítségével a közönség betekintést nyerhet olyan jövőbeni projektekbe, mint a leghíresebb holland festők (Rembrandt, van Gogh, Bosch) életművéből készülő képregényes biográfia, amely az Rijksmuseummal és az amszterdami Van Gogh Múzeummal együttműködésben készül.

A változatos kulturális, szakmai és gyermekprogramok mellett a hagyományokhoz híven átadják az Alfabéta díjakat is, amelyekkel a Magyar Képregény Szövetség több kategóriában jutalmazza a tavalyi év legjobb alkotásait független szakmai zsűri ajánlása alapján.

Zórád Ernő grafikus, képregény-rajzoló születésének 100. évfordulója alkalmából a szövetség és az örökösök átadják a Zórád-díjat. A kitüntetést az a magyar művész kapja, aki szakmailag az év legkiemelkedőbb teljesítményét nyújtotta. A "Zórád 100"" kulturális programsorozat menetrendjét szintén a fesztiválon hirdetik ki.

A szombati rendezvény a kapcsolódó művészeti ágak több műfajának is teret ad, így a kiállítók között helyet kapnak a rajzfilm, az anime, a fantasy és a sci-fi szerelmeseit, valamint a konzoljátékok megszállottjait váró standok is.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Kritikus határidőt szabott Trump, egyre durvább az energiapiaci helyzet - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Kritikus határidőt szabott Trump, egyre durvább az energiapiaci helyzet - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Noha Donald Trump nemrég már az iráni háború fokozatos leépítéséről beszélt, és egy új potenciális háttéralkuról is érkeztek hírek, Iránt egyelőre nem hatották meg ezek a tervek, a hétvégén több támadást is végrehajtottak. Eközben az egyre inkább elhúzódó konfliktus egyre súlyosabb hatásokkal jár világszerte: több légitársaság is ritkítja járatait az elszálló energiaárak miatt, eközben pedig Magyarország szomszédjában, Szlovéniában már rendkívüli intézkedéseket jelentettek be az üzemanyag-ellátás körül kialakult helyzet kezelése érdekében. Vasárnapra virradóan Trump megfenyegette Iránt: az elnök 48 órát adott a Hormuzi-szoros újranyitására, erre válaszul Irán kijelentette, hogy az ország ellenségeinek kivételével mindenki számára nyitva áll a kulcsfontosságú szoros. Cikkünk folyamatosan firssül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×