Megtisztelő és kellemes érzés Snétberger Ferenc, László Attila és Babos Gyula után gitárosként megkapni ezt az elismerést. Magam tizenhat éves korom óta csak a zenével foglalkozom, semmi más nem érdekel az életben, és habitusomnál fogva meg tudtam tenni azt, hogy a saját "hülyeségeimet" erőltessem: sikerült olyan egyéni stílust kialakítanom, hogy a hozzáértők számára egyetlen hangból kiderül, hogy én játszom.

Ez az elismerés sokáig a komolyzenészek kitüntetése volt, csak néhány éve ítélik oda könnyűzenészeknek is. Egy Tátrai-koncert viszont átmenet a két kategória között...

Mindig is kokettáltam a komolyzenével és nagyon élvezem, amikor komolyzenészekkel muzsikálunk. Volt is egy olyan időszak az életemben, amikor a Mendelssohn Kamarazenekarral rendszeresen játszottunk együtt. Később csináltam is egy olyan lemezt, a Tibusz 4-et, amelynek anyagához kifejezetten a komolyzenében jártas hangszerelő szakembert, Pacsay Attila barátomat kértem fel.

Mindig valami újba kezd, nem akar megragadni sem a Tátrai Bandben, sem korábban a Hobo Blues Bandben. Most Tátrai Trend van, Magyar Atom és egy Liszt Ferenc-díj...

Feltette az i-re a pontot az a nap, amikor a Szépművészeti Múzeumban átvettem a díjat, aztán beültem egy mikrobuszba, és elindultunk egy vidéki pubba játszani. Majdnem kirepültem a nadrágomból, annyira jó volt visszakerülni abba a környezetbe, ahová tartozom. Nem próbálom kitalálni a jövőt, reflexből csinálom a dolgokat, azok mindig maguktól alakulnak.