Infostart.hu
eur:
392.04
usd:
341.51
bux:
121812.81
2026. március 19. csütörtök Bánk, József

Meghaladta a százmillió dollárt a Jackson-film nemzetközi bevétele

Meghaladta a százmillió dollárt a This Is It című Michael Jackson-film nemzetközi bevétele.

A produkciót jegyző Sony filmstúdió közlése szerint az amerikai és kanadai jegyeladásokat is beleszámítva a júniusban elhunyt popsztár utolsó koncertpróbáiból összevágott film eddig összesen 144 millió dollárt (durván 26 milliárd forintot) hozott a konyhára.

A 111 perces alkotást október 28-án mutatták be. A rendkívüli érdeklődésre való tekintettel az Egyesült Államokban és Kanadában decemberig kiterjesztették a film forgalmazását, holott eredetileg csak két hétre tervezték a vetítést. A Sony a meghosszabbítást tervezi az Amerikán kívüli piacokon is: országonként tárgyalják, hogy egytől három hétig terjedően mennyivel terjesztik ki a vetítés idejét.

Észak-Amerikát leszámítva a Jackson-film Japánban örvendett a legnagyobb népszerűségnek 18,2 millió dolláros bevétellel. Nagy-Britanniában, ahol az 50 előadásból álló This Is It turnét szervezték az énekesnek halála előtt, 11,1 millió dollárnak megfelelő összegért vásároltak jegyet a rajongók, Németországban 8,9 milliót költöttek a belépőkre.

A Sony 60 millió dollárt (11 milliárd forintot) fizetett ki a brit koncertszervező cégnek azért a próbákról készült százórányi felvételért, amelyből a kétórányi filmet összevágta Kenny Ortega, Jackson koncertjeinek rendezője.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Felpörög-e a magyar építőipar idén? – Ezek a folyamatok határozzák meg a hazai iparág teljesítményét

Felpörög-e a magyar építőipar idén? – Ezek a folyamatok határozzák meg a hazai iparág teljesítményét

A magyar építőipar idei éve borúsan indult, a cégek többsége csökkenő bevételre számít 2026-ban az ÉVOSZ felmérése szerint, és sok szereplő nem vár mozgást a parlamenti választásokig. Hogy áprilist követően felpöröghet-e a piac, és a lakásépítések mellett más alágak is megerősödnek-e, az a közeli jövő zenéje, miközben az új szerződések kötésekor a vállalatok már a közel-keleti konfliktus okozta olaj- és gázáremelkedés továbbgyűrűző hatását is elszenvedik. Egy teljes konferencianapon keresztül azzal foglalkozunk, milyenek a magyar építőipar kilátásai és mi hozhatja meg a várt áttörést. A Portfolio Építőipar 2026 rendezvényről ebben a cikkünkben tudósítunk a nap folyamán, este pedig együtt ünnepeljük meg az Év Építőipari Személyisége Díj átadóját.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×