Infostart.hu
eur:
363.09
usd:
322.96
bux:
145282.29
2026. október 16. péntek Gál

Újra színpadon a legendás darab

Valló Péter rendező újra színpadra viszi Shakespeare Minden jó, ha a vége jó című darabját, amelyet 1979-ben már megrendezett a Vígszínházban. Valló Péter úgy véli, azóta megváltozott a társadalom, felgyorsult az élet, és egészen máshogy látja már a világot az ember.

William Shakespeare Minden jó, ha a vége jó című darabját 1979-ben már megrendezte a Vígszinházban, akkor Ruttkai Éva, Darvas Iván, Tahi-Tóth László, Kern András és Kútvölgyi Erzsébettel a főbb szerepekben - mondta az InfoRádiónak Valló Péter.

Az előadás valóságos legenda lett, a színház igazgatója, Marton László pedig régóta szerette volna, hogy újra színpadra állítsák a darabot - tette hozzá a rendező.

A mostani változat teljesen más, mint a '79-es, más a szellemisége, a hangvétele, hiszen minden megváltozott azóta - vélekedett.

"Nem lehet a darabbéli eseményeket sem, és a minket körülvevő dolgokat sem ugyanúgy látni, mint 1979-ben" - jelentette ki a rendező.

Valló Péter szerint nagyon nagy kihívás Shakespeare-t rendezni. Az ember - mint mondta - retteg, hogy egy ennyire zaklatottá vált, felgyorsult, az emberekre és a környezetre erős effektusokkal ható világban megragadja-e még a közönség képzeletét egy ennyire bonyolult történet.

Helénát, a darab központi figuráját egy fiatal színésznőt, Tornyi Ildikót választotta ki a rendező, a francia király Tordy Géza lesz.

Valló Péter szerint mind a klasszikus, mind a modern daraboknak megvan a maga közönsége.

"Van az úgynevezett színházba járó ember, aki ezt a szokását annak dacára nem akarja föladni, hogy az utóbbi években ez némi anyagi terheket is ró rá" - mondta a rendező.

"Mindent meg kell tennünk, nekünk, színháziaknak, hogy ezek az emberek megmaradjanak a színház mellett, és, hogyha lehet, újak is verbuválódjanak" - tette hozzá Valló Péter.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×