Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Nyitókép: Pexels.com

Sikeres csúcstámadás 102 évesen – 70 éves lánya is vele tartott

A 102 éves Akuzava Kokicsi lett a legidősebb ember, akinek sikerült feljutnia a Fudzsi-hegy csúcsára. Rendkívüli teljesítménye a közelmúltban a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült.

Akuzava 70 éves lányával, unokájával és annak férjével, valamint a helyi hegymászóklubban szerzett négy barátjával vágott neki augusztus elején a legmagasabb japán hegycsúcs meghódításának.

„Félúton már nagy volt a kísértés, hogy feladjam” – ismerte el az AP hírügynökségnek adott interjújában. „Nehéz volt feljutni a hegy csúcsára, de a barátaim bíztattak, és végül sikerült. Azért tudtam végigcsinálni, mert sokan támogattak” – fűzte hozzá.

Akuzava és társai két éjszakát töltöttek a Fudzsi-hegyen, mielőtt augusztus 5-én felértek a 3776 méter magasan lévő hegytetőre.

Az idős ember, akinek lánya segített az interjú kérdéseit megérteni, mert a hallása már erősen meggyengült, arról is beszélt, hogy a korára való tekintettel nem hiszi, hogy biztosan képes lenne bármilyen hegyet megmászni. „Jobb, ha az ember addig mászik, amíg még tud” – mondta.

Akuzava nem az első rekordját állította be a Fudzsin, 96 évesen már megkapta a hegyet legöregebbként megmászó címét a rekordok könyvétől. Az elmúlt hat évben szívproblémákkal is küzdött, és egy hegymászásból eredő balesetből is meg kellett gyógyulnia.

A veterán csúcshódító három hónapig tréningezett a rekordkísérlet előtt: hajnali 5-kor kelt, órákat sétált, és hetente vett részt hegyi kiránduláson.

A Mebasiban, Tokiótól 241 kilométerre északnyugatra élő férfi otthonának falait hegyekről készült festmények díszítik. Elmesélte, hogy 88 évvel ezelőtt kezdődött hegymászó szenvedélye, és csak az őt körülvevő emberek miatt volt képes mindig visszatérni a csúcsok meghódítása után.

„Azért mászok, mert szeretem. A hegyekben könnyű barátságokat kötni” – mondta.

Szorgalmas tanuló volt, majd gépészmérnökként dolgozott, aztán az állattenyésztésben kapott munkát mesterséges megtermékenyítőként, amit 85 éves koráig végzett.

„Mindegy, hogy az ember szeretett tanulni vagy sem, a hegyet mindenki ugyanúgy élvezheti. Az ész nem számított fent. Mind egyenlőek voltunk, és együtt haladtunk előre” – idézte fel.

„A Fudzsi nem egy nehéz hegy, de ezúttal nehezebb volt, mint hat éve” – mesélte arra panaszkodva, hogy nagyon fáradtnak érezte magát, semmije sem fájt, de nagyon lassú volt. Mint mondta, tisztában van vele, hogy már régen túllépett fizikai teljesítőképessége határain, és csak a vele tartóknak volt köszönhető, hogy sikerült felérnie a Fudzsi tetejére.

A jelenleg délelőttönként egy idősotthonban önkénteskedő és műtermében festést tanító Akuzava arról is beszélt, hogy valószínűleg utoljára mászta meg a Fudzsit, erőnlétének egy fele ekkora hegy, mint például az Akagi felel meg, amely 1828 méter magas.

A hegymászás és a festés is időigényes tevékenység, de mindkettő békességgel tölti el – mesélte hozzátéve, hogy a Fudzsiról is több képet szeretne festeni.

Címlapról ajánljuk
Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Megerősítette az iráni állami média is, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője meghalt az amerikai-izraeli légicsapásokban.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×