Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Munkálatok 2025. július 2-án a parajdi Só-szorosban, a Korond-patak azon szakaszán, ahol betört a víz a sóbányába. Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi sóbányánál történt katasztrófa károsultjainak segélyezését: egyelőre a víz alá került bánya dolgozóinak és a kilakoltatottaknak folyósítanak egyszeri, félmillió forintos támogatást.
Nyitókép: MTI/Veres Nándor

Visszaszámlálás Parajdon: még 10 nap

Újabb 30 nappal meghosszabbította a sóbánya elárasztása miatt május elején bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság - közölte kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Az Agerpres jelentése szerint a veszélyhelyzet meghosszabbítására azután volt szükség, hogy július 8-án lejárt a korábbi, egyszer már meghosszabbított határidő. A keddi döntéssel ezt augusztus 8-ig meghosszabbították.

A Hargita megyei településen május 8-án hirdettek veszélyhelyzetet, miután a sóbánya fölött folyó, megáradt Korond-patak vize elkezdett beszivárogni, majd bezúdulni a tárnákba, míg teljesen el nem árasztotta az addig évente turisták százezrei által látogatott székelyföldi létesítményt.

A prefektusi hivatal közlése szerint Parajdon jelenleg is zajlanak a Korond-patak elterelési munkálatai. Ezek előbb betonhiány, majd a hegesztési munka elhúzódása miatt nem készültek el a korábban kitűzött július elsejei határidőre. Az illetékesek tíznapos késéssel számolnak.

A prefektusi hivatal legutóbbi tájékoztatása szerint

az elárasztott sóbányánál nem történtek rendkívüli események: nem jelentek meg újabb beomlások, de a Dózsa-bánya fölötti egyik beomlás tovább szélesedett.

A székelyföldi településen továbbra is érvényben maradnak a korábban bevezetett óvintézkedések, és a bánya esetleges beomlása miatt veszélyeztetett területen lakókra vonatkozó kilakoltatási rendelet. A veszélyeztetett terület le van zárva, a településen csendőrök és rendőrök alkotta járőrcsapatok vigyáznak a rendre.

A kedden a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján Nicolae Soltuz, az Országos Sóipari Társaság (Salrom) befektetési igazgatója elmondta: a bányában végzett mérések azt mutatják, hogy nincsenek jelentős mozgások a föld alatt. A hőmérséklet és a vízszint is állandó, ami jó hír.

A munkálatokkal legkésőbb július 18-ig végeznek, mivel egyes beavatkozásokat csupán a patak elterelése után lehet végrehajtani.

Az igazgató szerint a Salrom a patak elterelése után az új meder kialakításával folytatja a munkát, ez egyben a májusi áradás előtt elkezdett medermunkálatok folytatása. Ennek keretében legfeljebb 1375 méter hosszú betonozott, áthatolhatatlan medret alakítanak ki. A tervezéshez már csak a vízügyi hatóságtól várják az adatokat, hogy mekkora vízhozammal kell majd számolniuk - mondta az igazgató.

Razvan Obreja, a Maros vízügyi igazgatóság osztályvezetője elmondta: a bánya vízének sókoncentrációja nagyjából állandó, akárcsak a környékbeli folyóvizeké. A hétfő esti esőzések nyomán megnőtt ugyan a Korond-patak vízhozama, de

sikerült kiszivattyúzni és a sóbánya alatt visszaengedni a mederbe, hogy ne telítődjék sóval, így nem okozott újabb sószennyezést a térségben.

A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét, a légúti betegségek kezelésére és a látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet és a legújabb, Telegdy-bányát is. A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.

(A nyitóképen: Munkálatok 2025. július 2-án a parajdi Só-szorosban, a Korond-patak azon szakaszán, ahol betört a víz a sóbányába.)

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×