Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
Szíriai felkelők Damaszkuszban
Nyitókép: X / ScharoMaroof

Máris egymás ellen fordult a szíriai ellenzék legnagyobb erői

Szíriában az Aszad-rendszert a napokban megdöntő szélsőséges iszlamista lázadók elfoglalták az északi Manbidzs várost is, amelyet eddig az Egyesült Államok által támogatott kurd milícia tartott ellenőrzése alatt - jelentette be hétfőn Recep Tayyip Erdogan török elnök.

A Szíriai Emberi Jogok Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint a műveletnek előző nap 26 halálos áldozata volt. A szíriai ideiglenes kormány vezetője azt közölte, hogy kész találkozni az iszlamista lázadók vezetőjével.

Az Eufrátesz folyótól nyugatra található, a török határtól mindössze 30 kilométerre lévő Manbidzs korábban a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) lázadószervezet irányítása alatt állt. Az iszlamista lázadók mellett az SDF is a napokban heves harcokat vívott a szíriai kormányhadsereggel és más, Törökország által támogatott csoportokkal a város megtartásáért.

A török kormány által terroristának tartott SDF az Egyesült Államok egyik legfontosabb szövetségese Szíriában az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet elleni küzdelemben.

Recep Tayyip Erdogan üdvözölte Manbidzs "megtisztítását' a terroristáktól. Az Anadolu török hírügynökség kormányforrásokra hivatkozó jelentése szerint a területen elkezdték felkutatni a kurd milíciák által hátrahagyott taposóaknákat és egyéb csapdákat.

Az ország északi területein dúló heves harcok Aleppó november végi, illetve Damaszkusz vasárnapi elfoglalása után sem csillapodtak. A lázadók villámgyors offenzívája kevesebb mint két hétig tartott, és egy 13 éves polgárháborút követően vezetett Bassár el-Aszad szíriai elnök bukásához.

Az Egyesült Államok bejelentette, hogy továbbra is fenntartja katonai jelenlétét Kelet-Szíriában, ahol az SDF-nek vannak területei, és megteszi a szükséges lépéseket ahhoz, hogy megakadályozza az Iszlám Állam 2014-től 2017-ig létező államalakulatának újjáéledését.

A szíriai kormány azon dolgozik, hogy az "átmeneti időszak" gyors és zökkenőmentes legyen - mondta az Aszad elnök és vezető tisztségviselők távozása után hivatalban maradt szíriai miniszterelnök, Mohammed Gázi al-Dzsaláli a Sky News Arabia tévécsatornának. Elmondása szerint a biztonsági helyzet sokat javult az előző naphoz képest, amikor az emberek köztereken összegyűlve, levegőbe lövöldözve ünnepeltek országszerte.

A kormány tagjai készek találkozni az Aszad-rendszert megdöntő Levantei Felszabadítási Szervezet (Hajat Tahrír as-Sám, HTS) főparancsnokával, Ahmed as-Sharáával - tette hozzá a miniszterelnök. As-Sharáa eddig az Abu Mohammad al-Dzsúláni harci nevet használta, de vasárnap az egyik híres damaszkuszi mecsetnél eredeti nevén is bemutatkozott a világ előtt.

A miniszterelnök kifejtette, hogy a szíriai hadsereg sorsát az ország ügyeinek irányítását átvevő testvéreikre bízzák.

"Minket jelenleg az foglalkoztat, hogy folytathassuk a szíriaiaknak nyújtott szolgáltatásokat" - tette hozzá.

Az új szíriai kormány megalakulása után azonnal átveszi a hatalmat - közölte a damaszkuszi eseményekben főszerepet játszó Levantei Felszabadítási Szervezet (HTS) hétfőn. "Erőink hamarosan véglegesítik a főváros ellenőrzését és a közvagyon védelmét. Az új kormány azonnal megkezdi munkáját" - tette közzé a lázadószervezet a közösségi médiában.

Az al-Dzsazíra televízió beszámolója szerint az átmeneti kormány élén Mohamed el-Basír áll majd, aki az iszlamista lázadók tizenkét napig tartó előretörése előtt egy felkelők által irányított terület közigazgatási vezetője volt.

Damaszkusz főterein a helyszíni beszámolók szerint hétfőn még mindig sokan ünnepeltek, de a tömegközlekedés továbbra sem működik. A pékségek és az élelmiszerüzletek előtt hosszú sorok kígyóznak. A közösségi médiában egy olyan felvétel kezdett el terjedni, amelyen egy katonai ruhás férfi fegyverrel a kezében arról győzködi a Mezzeh kerületben élőket, hogy senkinek sem esik majd bántódása. "Nincsen problémánk veletek vagy az alavitákkal, a keresztényekkel, a síitákkal vagy a drúzokkal, de mindenkinek viselkednie kell, senki ne próbáljon ránk támadni" - mondta a felvételen.

A lázadók közölték: mindenki számára biztosítják a személyes jogok védelmét, és nem vezetnek be iszlám öltözködési előírásokat a nők számára. "Szigorúan tilos beavatkozni a nők öltözködésébe, vagy bármit előírni a ruházatukkal vagy megjelenésükkel kapcsolatban" - áll a főparancsnokság által kiadott közleményben.

Címlapról ajánljuk
Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról
szívszorító

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 16. 13:46
×
×