Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
325.85
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Kibervédelmi megállapodás Kuvaittal

A két ország az együttműködés további fejlesztéséről állapodott meg.

Magyarország és Kuvait a kétoldalú együttműködés további fejlesztéséről egyezett meg több területen is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kuvaitvárosban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kuvaiti külügyminiszterrel, pénzügyminiszterrel és kereskedelmi miniszterrel folytatott tárgyalását követően aláhúzta, hogy a jó kétoldalú együttműködés kölcsönös szimpátiára alapul, amely annak nyomán jött létre, hogy mindkét ország történelmét átszötte a küzdelem a függetlenségért és a szabadságért.

Kiemelte, hogy több fontos megállapodást is aláírtak, illetve véglegesítettek az együttműködés további fejlesztése érdekében.

Ekképp megállapodás született a diplomáciai akadémiák közötti együttműködésről, aminek keretében csereprogramokat fognak hirdetni, valamint a kulturális együttműködésről, amely lehetőséget biztosít majd a magyar kultúra, zene és irodalom megismerésére a kuvaitiak számára - sorolta.

"Aláírtuk a kibervédelmi együttműködésről szóló megállapodást is, amely manapság rendkívül súlyos kihívásra tud választ adni, ugyanis jól láthatóan a háborúk, a konfliktusok már nemcsak a valóságban, hanem a kibertérben is folyamatosan zajlanak" - tette hozzá.

"Magyarország a kibervédelem tekintetében nemzetközi hírnévre tett szert, és most a kuvaitiakkal való együttműködés még jobban segíti azt, hogy a kibertérben is kellően biztonságban legyünk" - folytatta.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy az egyik vezető magyar kibervédelmi cég már létre is hozta a leányvállalatát Kuvaitban, és jövőre megkezdik működésüket mintegy ötven informatikai szakértővel, szolgáltatást nyújtva a helyi kormányzati és magánszektorbeli ügyfeleknek.

Emellett pedig tájékoztatása szerint immár a mesterséges intelligencia területén is van magyar-kuvaiti vállalati együttműködés.

Üdvözölte, hogy a célegyenesbe jutottak a tárgyalások a Mol és a kuvaiti kőolajvállalat között a magyar technológiák felhasználásáról a kitermelés hatékonyabbá és környezetkímélőbbé tételében.

"Gyakorlatilag az utolsó tesztek és laboratóriumi vizsgálatok is lezajlottak mostanra, és az eredmények kiértékelése zajlik, s hamarosan egy újabb dimenziót adhat a gazdasági együttműködésnek a Mol és a kuvaiti olajvállalat együttműködése" - mondta.

A miniszter közölte, hogy véglegesítésre került, így aláírásra kész a beruházásvédelmi megállapodás is, amelynek célja a magyar-kuvaiti vállalatközi együttműködés előmozdítása.

Elmondta továbbá, hogy a felek most arról is megegyeztek, hogy Magyarország segítséget fog nyújtani Kuvaitnak a szigorú élelmiszerbiztonsági előírások kidolgozásában és végrehajtásában.

"Tehetjük meg ezt azért is, mert a legszigorúbb és leghatékonyabb élelmiszerbiztonsági rendszer egész Európa-szerte Magyarországon van. Mi vagyunk azok, akik az alkotmányunkban rögzítettük például a magyar mezőgazdaság, illetve élelmiszeripar GMO-mentességét" - emlékeztetett.

Végül méltatta Kuvait szerepét és nyugodt, higgadt fellépését a Közel-Kelet stabilizálásában, minthogy a térségben rendkívül komplikáltak a viszonyok, jelenleg is fegyveres konfliktus zajlik, ráadásul komoly terrorfenyegetettséggel kell szembenézni.

"Ezért Kuvait és Magyarország együttműködését a nemzetközi fórumokon a terrorizmussal szemben szintén megerősítettük, együtt fogunk fellépni annak érdekében, hogy a terrorszervezetek ne tudjanak tovább terjeszkedni, ne tudják megkeseríteni az emberek, országok életét" - tudatta.

Illetve arra is kitért, hogy egyeztettek az Európai Unió és az Öböl Menti Együttműködési Tanács közelgő csúcstalálkozójáról is.

Ennek kapcsán leszögezte, hogy a kormány szeretné, ha az EU szorosabbra fűzné az együttműködését a térséggel, ami segítene az elveszett versenyképesség és gazdasági lendület visszanyerésében. "Ezért szorgalmazzuk, hogy a Brüsszelben sorra kerülő októberi csúcstalálkozón induljanak újra a tárgyalások az EU és az Arab-öböl közötti szabadkereskedelmi megállapodásról" - mondta.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×