Százéves korában szerdán meghalt Henry Kissinger, az amerikai diplomácia ellentmondásos alakja. A politikus Németországban született, de tinédzser korábban családjával együtt a nácik elől az Egyesült Államokba menekült. Előbb nemzetbiztonsági tanácsadóként, majd külügyminiszterként két amerikai elnököt szolgált, Richard Nixont és Henry Fordot is.

Mindvégig "hideg fejjel", saját szavai szerint a "reálpolitika" híve volt. Karrierjét – mint idézték őt – segítette, hogy "káoszban nőtt fel". Szavai szerint kötelességének tartotta, hogy a háborúk ellen lépjen fel. Ehhez az általa hangoztatott reálpolitikához való ragaszkodás volt az a tényező, amely tevékenységét ugyanakkor ellentmondásossá, vitatottá is tette.

1923. május 27-én született a bajorországi Fürthben Heinz Alfred Kissinger néven. A zsidó család 1936-ban menekült New Yorkba a nácik elől. Felvette az amerikai állampolgárságot, nevet változtatott, és karriert csinált. De a krónikák szerint

soha nem adta fel teljesen német származását, az angol nyelvben is megőrizte német akcentusát.

Már fiatalon elkötelezte magát a nemzetközi politika mellett. 1957-ben a Harvard egyetem kutatójaként publikált egy tanulmányt az atomfegyverek "diplomáciai" fontosságáról, de tényleges diplomáciai karrierje 1969-ban kezdődött. Richard Nixon elnök előbb nemzetbiztonsági tanácsadójának nevezte ki, majd a külügyminisztériumot is megörökölte. Őt pedig szintén külügyminiszterként a lemondásra kényszerült Nixontól Gerald Ford elnök "örökölte".

1973-ban már a vietnami tűzszünetről tárgyalt Vietnam képviselőjével, Le Duc Thóval. Mindketten sokak által vitatott Nobel-békedíjat kaptak, noha a háború Kambodzsa bombázásával még nem ért véget.

Az általa hangoztatott reálpolitika jegyében találkozott 1976-ban Augosto Pinochet chilei diktátorral is, akinek nevéhez fűződött a Salvador Allende vezette kormány megdöntése.

Egyiptom és Izrael között ingázva igyekezett közvetíteni az arab országok által Izrael ellen 1973-ban, a jóm-kippuri zsidó ünnep idején kirobbantott háborúban is.

A visszaemlékezések szerint kemény és szenvedélyes politikus volt.

Politikai hivatalaiban mindvégig arra törekedett, hogy érvényesítse az amerikai érdekeket. Bírálói azt rótták fel neki, hogy több esetben gátlástalanul viselkedett.

Külügyminiszterként egyik legfőbb törekvésének tartotta az Egyesült Államok és az akkori Szovjetunió közötti enyhülést, valamint a Kínához való óvatos közeledést. Különösen fontosnak tartotta Kína és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok rendezését. Pekingben személyesen készítette elő Richard Nixon 1972-es történelmi látogatását.

1977-ben Ford minisztereként búcsúzott a diplomácia hivatalos részétől, de nem a diplomáciától. A republikánusok befolyásos tanácsadója maradt, könyveket írt, és rendszeresen hallatta hangját a politikai vitákban.

Idén júliusban Pekingben Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt, aki "legendás diplomataként" üdvözölte őt.

A halálát követő nemzetközi vélemények szerint

Henry Kissinger úgy alakította az amerikai külpolitikát, mint előtte senki más.

A német államfő, Frank-Walter Steinmeier "a szabadság és a demokrácia nagy harcosaként" dicsérte, diplomáciáját pedig megingathatatlannak nevezte. Ursula von de Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint Henry Kissinger diplomáciája "világformáló" volt a 20. században. Diplomáciai öröksége a 21.században is fennmarad – fogalmazott a bizottsági elnök.

Vlagyimir Putyin orosz elnök Kissingert bölcs és előrelátó államférfinak és látnoknak nevezte. Hszi csin-ping elnök pedig a kínai nép régi jó barátjának nevezte, aki – mint fogalmazott – "úttörője és építője" volt a két ország közötti kapcsolatoknak.

Általános vélekedés szerint Henry Kissinger a 20. század egyik, ha nem a legnagyobb diplomatája volt. A reálpolitika elkötelezettje, aki minden bírálat ellenére rendkívül sokat tett a háborús konfliktusok, illetve feszültségek beszüntetéséért, a nagyhatalmak közötti közeledéséért. Életének egyik legutolsó, kilencvenkilenc éves korában adott interjújában úgy ítélte meg, hogy

a világ mai helyzete bonyolultabb és ezért veszélyesebb is, mint a hidegháború idején volt.

A szemben álló felek számára elérhető technológiák még összetettebbek és bonyolultabbak, mint a hidegháború idején – jelentette ki.

Az interjút készítő ZDF német közszolgálati televízió emlékeztette Kissingert arra, hogy néha "vérszomjas" uralkodókkal is tárgyalt. Válaszában arra utalt, hogy külügyminiszterként nem választhatta ki azoknak az államoknak a vezetőit, akikkel az Egyesült Államoknak meg kellett küzdenie. A cél – mint hangsúlyozta – egy békésebb és rendezettebb világ megteremtése volt.

Kissinger szavai szerint a jelenlegi helyzetben a demokráciáért felelősöknek tisztában kell lenniük azzal, hogy miről hajlandók tárgyalni, és miről nem. Ezt pedig az agresszió áldozataival és Ukrajna népével teljes együttműködésben kell megtenniük – válaszolta a Putyinnal való tárgyalások lehetőségét firtató kérdésre. Ez az egyetlen alap, amelyen egy hidegháborús helyzetet kezelni lehet – fogalmazott.

Henry Kissinger kitért a Nyugat és Kína kapcsolataira is. Úgy ítélte meg, hogy a kínai nyitás és a Kínával létrejött globalizált világ komoly veszélyben van. Ezt a globalizációt meg kell védeni – hangoztatta, állást foglalva az összefogás, a gazdasági együttműködés mellett. Úgy vélekedett, hogy a világban ma zavar uralkodik, de ez a zavar esélyeke, lehetőségeket is teremt. Egyidejűleg reményét fejezte ki, hogy meglesz a képesség ennek felismerésére.