Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
313.99
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nyitókép: Pixabay

Először ültettek át sikeresen szemet, hatalmas előrelépés ez

Ugyan a beteg nem lát az új szemével, de nem is ez volt a beavatkozás célja.

Amerikai sebészek sikerrel hajtották végre egy teljes szemgolyó beültetését, amire korábban még nem volt példa – írja a HVG a Reuters híradása alapján. A 46 éves Aaron Jamesen még májusban végezték el a beültetést, melyre azt követően került sor, hogy a férfi arcának bal oldala munka közben súlyosan károsodott egy nagyfeszültségű balesetet során, ami érintette a bal szemét is.

A súlyos sérülések miatt az orvosok először egy részleges arcátültetést terveztek, ennek részeként döntöttek úgy, hogy megpróbálkoznak a teljes szembeültetéssel. A NYU Langone Health sebészcsapata által elvégzett, 21 órás beavatkozás hat hónap múltán már sikeresnek mondható: jól működik a beültetett szemgolyó érhálózata, és a retina is ígéretesnek látszik.

Maga a puszta tény is, hogy transzplantáltunk egy szemet, óriási előrelépés. Ez olyasmi, amiről már évszázadok óta gondolkodnak, ellenben még sosem vitték végbe

- hangsúlyozta az orvosi bravúr jelentőségét Eduardo Rodriguez, a csapat vezetője. Hozzátette, nagyszerű lenne, ha a látás is helyreállna, de egyelőre csak a sikeres operáció volt a cél.

Aaron James tudatában volt annak, hogy a beavatkozás nem fogja visszaadni a látását. Azért is ment bele a műtétbe, mert az ebből nyert tapasztalatok mentén ezzel is segítheti a következő beteget – aki már akár láthat is – írja a portál. Ez egyébként még az ő esetében sem teljességgel kizárt.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×