Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.84
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Michael H/Getty Images

Újabb jogállamisági jelentéssel áll elő az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság hamarosan újabb jogállamisági jelentést tesz közzé, immáron a harmadikat, amelyben első ízben ajánlásokat is megfogalmaz az uniós tagállamoknak az igazságügy, a korrupció elleni küzdelem, a médiaszabadság valamint a fékek és ellensúlyok rendszerére vonatkozóan - jelentette ki Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.

Jourová a Magyarországgal, illetve Lengyelországgal szemben zajló, hetes cikkely szerinti - jogállamisági - eljárások állását tárgyaló vitában felhívta a figyelmet: a tagállami kormányokat tömörítő uniós Tanács május 30-án ismét magyar jogállamisági meghallgatást tart, továbbá a bizottság kedden bejelentette, hogy aktiválja a - szintén a jogállamisággal összefüggő - úgynevezett feltételességi mechanizmust Magyarországgal szemben. Kijelentette: a bizottság osztozik az EP aggályaiban a magyar jogállamiságot illetően, és sajnálatát fejezte ki, amiért a Tanács még nem tett pozitív előrelépést a 7. cikkelyes eljárással kapcsolatban.

Lengyelországgal kapcsolatban kifejtette: a jogállamiság helyzete az országban továbbra is aggasztó. A legfőbb okot az aggodalomra az adja, hogy a lengyel alkotmánybíróság ítéletei megkérdőjelezték az uniós jogrendet. Hozzátette azonban, hogy pozitív elmozdulást lát a lengyel hatóságok részéről a bíróságokra vonatkozó fegyelmi kamara ügyében.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője angol nyelvű felszólalásában elmondta: vasárnap a Fidesz-kormány akkora győzelmet aratott a parlamenti választásokon, amelyhez hasonlóra nem volt példa az elmúlt 30 évben Közép-Európában. "A választási eredmények nemcsak a magyar ellenzék látványos kudarcát mutatják, hanem azt is, hogy a magyar emberek határozottan és egyértelműen elutasították a brüsszeli elit és az EP számos képviselőjének politikai beavatkozásra tett kísérleteit" - hangsúlyozta. Mint mondta, az EP most egyértelmű választás előtt áll: vagy tiszteletben tartja az emberek akaratát, és új együttműködési fejezetet nyit Magyarországgal vagy folytatja a Magyarország elleni "rosszindulatú ideológiai dzsihádot". "Sajnálatos módon úgy tűnik, hogy az EP az utóbbit választja, ez is azt mutatja, hogy nem tiszteli a demokrácia egyik legfontosabb elvét, a vox populit, azaz a nép szavát" - hangsúlyozta. Hozzátette: "a magyarok elutasítják az Önök arrogáns ideológiai kioktatását. Európa szörnyű háborúval néz szembe, menekültek milliói érkeznek az EU-ba, gazdasági válság fenyeget. Józanságra és egységre van szükségünk. Itt az ideje, hogy békén hagyják Magyarországot és Lengyelországot" - hívta fel a figyelmet Hidvéghi Balázs.

Cseh Katalin, a Momentum uniós parlamenti képviselője felszólalásában elmondta: "a Fidesz vasárnapi választási győzelme után ismét aggódni kell amiatt, ki lesz a kormány következő célpontja".

"A kormány eltiporta a független médiát, megbélyegezte a civil szervezeteket, megnyirbálta az önkormányzatok finanszírozásait, és LMBTI-közösséget is megtámadta más kisebbségekkel együtt. A választási győzelmük után a helyzet súlyosbodni fog Magyarországon"- jelentette ki.

A momentumos politikus véleménye szerint "aggasztó", hogy az uniós intézmények a 7-es cikk szerinti eljárás megkezdése után két és fél évvel sem tettek előrelépést, és a brüsszeli bizottság is egy évig visszatartotta a kondicionalitási mechanizmus alkalmazását.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×