eur:
395.04
usd:
366.05
bux:
65111.43
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Trump megnyugvásra szólította fel az amerikaiakat

Trump megnyugvásra szólította fel az amerikaiakat

"Tragédiák idején a nemzet összefog és ez a kötelék erősebb a gyűlöletnél" - fogalmazott Donald Trump a Fehér Házban elmondott rövid üzenetében, amelyet a szerdai tömeggyilkosság kapcsán intézett az amerikai néphez.

Az elnök előzőleg utasítást adott a nemzeti lobogók félárbocra engedésére.

"A szörnyű erőszak, a gyűlölet és a gonoszság helyszínének" nevezte a floridai Parkland iskoláját, ahol a 19 éves Nikolas Cruz elkövette a tömeggyilkosságot. "A nemzet szíve nehéz. Veletek vagyunk" - fogalmazott az áldozatok hozzátartozóihoz intézve szavait. A lövöldözés tizenhét halálos áldozatot követelt. A kórházakban ápolt sebesültek száma tizenhat, közülük három állapota válságos.

Trump bejelentette, hogy találkozót tervez az áldozatok hozzátartozóival, felkeresi a sebesülteket, találkozik a helyi hatóságok képviselőivel, valamint rövid időn belül a szövetségi államok kormányzóival és az igazságügyi miniszterrel is, hogy megvizsgálják, hogyan lehetne még biztonságosabbá tenni az iskolákat.

Trump kiemelte, hogy soha egyetlen gyermeknek vagy tanárnak sem szabad veszélyben éreznie magát amerikai iskolákban. Meg kell változtatni az erőszak - az Egyesült Államokban eluralkodott - kultúráját. "Együtt kell dolgoznunk azon, hogy megteremtsük az élet méltóságának kultúráját" - jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy kormányzati szinten kíván foglalkozni a mentális betegségek elleni küzdelemmel. "Az iskolák biztonsága elsődleges fontosságú lesz számunkra" - tette hozzá.

Az elnök megnyugvásra szólította honfitársait.

Üzenetében ugyanakkor nem ejtett szót arról, hogy a történtek nyomán napirendre kerülne a fegyvertartással kapcsolatos törvények szigorítása.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×