Infostart.hu
eur:
390.52
usd:
330.75
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

750 ezer menedékkérő érkezhet az idén Németországba

A berlini kormány azzal számol, hogy Németországban akár a 750 ezret is elérheti a menedékkérők száma idén - írta kedden a Handelsblatt című üzleti lap.

Thomas de Maiziere belügyminiszter szerdán mutatja be a menedékkérők számának alakulásáról szóló frissített előrejelzést, amelyet az utóbbi hetek folyamatai alapján "drasztikusan" felfelé módosítottak az előző, tavaszi prognózishoz képest - mondták el a Handelsblatt kormányzati forrásai.

A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) által összeállított új előrejelzés szerint az eddig becsült 450 ezer helyett legkevesebb 650 ezer ember kérhet menedékjogot az idén Németországban, de számuk akár a 750 ezret is elérheti.

A BAMF-hoz 2015 első hat hónapjában mintegy 179 ezer új menedékjogi kérelmet adtak be, és júliusban további 79 ezer menedékkérő érkezett az országba. Egy hónap alatt még soha nem jelentkeztek ennyien menedékjogért Németországban.

Legutóbb a délszláv háború elején érte el Németországot hasonló léptékű menekülthullám: 1992-ben 438 ezer menedékkérőt regisztráltak.

A mostani hullám egyre nehezebben kezelhető teher a menekültügyi ellátórendszerben. Például Baden-Württemberg tartományban a tavalyi 16 ezer után az idén július végéig már több mint 29 ezer menedékjogi kérelmet adtak be. A menedékkérők száma hónapról hónapra robbanásszerűen emelkedik, júliusban 7065 ember kért menedékjogot a tartományban, kétszer annyi mint májusban.

"Minden nap kellene egy toronyházat építenem, hogy el tudjam helyezni őket" - mondta a Handelsblattnak Bilkay Öney, a tartományi kormány integrációs minisztere.

A lap szerint a parlamenti pártok körében fokozódó nyugtalanság tapasztalható a menedékkérők számának váratlanul erős emelkedése miatt. Különösen a jobbközép CDU/CSU pártszövetségnél okoz fejtörést a menekültválság, mert a konzervatív szavazók érzékenyebben reagálnak a témára mint a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) vagy az ellenzéki Zöldek bázisa.

"A menekülthullám egyre erősödik", már naponta 1000-2000 menedékkérő lép be az országba - mondta a Handelsblattnak a CDU elnökségének egy tagja. A párt vezetésében attól tartanak, hogy az év végére akár az egymilliót is elérheti a menedékkérők száma.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) vezetője szerint az EU-ban az eddiginél jobban kellene törekedni a menekültválságból fakadó terhek tagállamok közötti elosztására.

"Hosszabb távon fenntarthatatlan, hogy a menekültek többségét két ország, Svédország és Németország fogadja be" - emelte ki António Guterres a Die Welt című lap keddi számának nyilatkozva.

Az UNHCR adatai szerint a Földközi-tengeren keresztül az idén eddig 240 ezren érkeztek az EU-ba. Közülük "a legtöbben konfliktusok és üldöztetés elől menekülnek, Európában pedig minden állam erkölcsi kötelessége befogadni, és egyértelmű törvényi kötelezettsége megvédeni őket" - mondta a Die Weltnek António Guterres.

A menekültügyi főbiztos szerint az életveszély elől menekülő embereket nem szabad elriasztani, és befogadásukról humánus módon kell gondoskodni.

"Nyugtalanít, amikor a menekülteket betolakodónak, munkakeresőnek és terroristának állítják be, hogy manipulálják a nyilvánosságban megmutatkozó félelmeket" - hangsúlyozta Guterres, rámutatva, hogy a menekültek befogadása és ellátása nem csupán államigazgatási intézkedések sora, hanem "az értékekért folytatott küzdelem" is.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×