Infostart.hu
eur:
389.8
usd:
331.01
bux:
0
2025. december 26. péntek István

A gabonafélék értékesítéséből is finanszírozza magát a szélsőséges szervezet

Évente több mint kétszáz millió dollár haszonra tesz szert az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezet az irányítása alatt lévő területeken megtermelt gabonafélék értékesítéséből - jelentette hétfőn az al-Arabíja pánarab hírtelevízió.

A hírtelevízió szerint a szélsőséges szervezet más források mellett a gabonafélék eladásából is finanszírozza tevékenységét.

Az IÁ uralma alatt lévő iraki Szaláh ad-Dín és Nineve tartományok adják az ország búzatermésének több mint egyharmadát és árpatermésének negyven százalékát. Emellett a szélsőségesek kezén van több mint egymillió tonnányi búzatartalék, ami az ország éves belső fogyasztásának egyötödét teszi ki - tette hozzá az al-Arábíja.

Hasonló a helyzet Szíriában is. A radikálisok kezén van a szíriai búzatermő területek harminc százaléka, amelyeket Rakka és Deir ez-Zór tartományok mezőgazdasági térségei adnak.

Az iszlamisták ezen felül a gyapotültetvények mintegy hetvenöt százalékát is irányításuk alá vonták Szíriában. A 2011-ben kirobbant polgárháború előtt Szíria számított a világ egyik legnagyobb gyapotexportőrének.

Az utóbbi időben az IÁ az iraki gabonát Szíriába szállítja, ahol lisztet őrölnek belőle, majd a radikálisok - egyebek közt Szíria határain kívül - értékesítik azt - közölte a pánarab hírtelevízió.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×