Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Hague: Nagy-Britannia nem ad fegyverzetet Ukrajnának

Nagy-Britannia nem kíván fegyvereket szállítani Ukrajnába - mondta vasárnap a brit kormány egyik magas rangú illetékese.

William Hague, aki tavaly nyárig külügyminiszter volt, azóta pedig az alsóház vezetőjeként a kormányzati törvényalkotási program végrehajtásának folyamatos operatív előkészítéséért, szervezéséért és felügyeletéért felel, a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: London nyújt ugyan "valamelyes segítséget" Ukrajnának katonai képzési programokkal, illetve nem fegyverzetnek minősülő eszközök szállításával, de azt nem tervezi, hogy az ukrán hadseregnek fegyvereket adjon.

Hague hangsúlyozta: a brit kormánynak általánosságban is az az álláspontja, hogy konfliktusövezetekbe nem szállít fegyverzetet, mert London minden esetben a diplomáciai megoldásra törekszik. A brit kormány szerint az ukrán válság esetében az Oroszországra kirótt nemzetközi szankciók hosszú távú gazdasági hatása és összes egyéb következménye "a megfelelő büntetés, amelyet Oroszországnak fizetnie kell" - mondta a volt külügyminiszter.

William Hague szerint "nagyon óvatos megfontolásnak" kell megelőznie bármiféle olyan döntést, amely konfliktusövezetekbe irányuló fegyverszállításokról szól.
Ezzel gyökeresen ellentétes álláspontot fejtett ki vasárnap megjelent cikkében Hague egyik volt kabinettársa.

Liam Fox, a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi képviselője, aki 2011-ig a védelmi miniszteri tisztséget töltötte be, a The Sunday Telegraph című vasárnapi brit konzervatív lapban azt írta: a Nyugatnak rá kell ébrednie, hogy a Kreml világosan körülhatárolt stratégiai célja a dominancia megszerzése "a Baltikumtól a Balkánig".

Fox szerint a nemzetközi közösség feleslegesen próbálkozik a szankciókkal, mert Vlagyimir Putyin orosz elnököt hidegen hagyja saját népének szenvedése.

A volt brit védelmi miniszter szerint ezért a NATO-nak biztosítania kell, hogy Ukrajna megvédhesse magát, és ennek érdekében lehallgatástól óvott katonai távközlési rendszerekkel, páncéloselhárító eszközökkel, felderítésre és célpontkijelölésre alkalmas drónokkal kell ellátnia az ukrán fegyveres erőket.

A nyugati országok túlságosan félnek attól, hogy "a jóléti ellátásoktól függővé vált" lakosságuk rovására csoportosítsanak át anyagi forrásokat nemzetbiztonsági kiadásokra, és ezt Oroszország is tudja, ez a helyzet azonban nem tartható - írta vasárnapi cikkében Liam Fox.

Egy másik nagy konzervatív vasárnapi brit lap, a The Sunday Times magas rangú nemzetbiztonsági illetékeseket idéző értesülése szerint David Cameron miniszterelnök utasította a titkosszolgálatokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a Nagy-Britanniában tevékenykedő orosz hírszerzők azonosítására.

Az MI5 és az MI6 - vagyis a belső elhárítás és a külső hírszerzés -, valamint a brit kormány kommunikációs figyelőszolgálata (GCHQ) oroszul értő munkatársakat toboroz. Az egyik ilyen álláshirdetés szerint a feladat "orosz nyelven zajló telefonbeszélgetések figyelése a nemzetbiztonságot fenyegető potenciális veszélyek, köztük terrorcselekmények és a kémtevékenység elleni fellépés jegyében".

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×