Infostart.hu
eur:
384.96
usd:
331.84
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Milyen szerepe volt a Mercedesnek az argentin diktatúrában?

Az amerikai legfelsőbb bíróság a német Daimler AG cégcsoport ügyét vizsgálja kedden, amelynek leányvállalatát, a Mercedest az argentin diktatúra alatt elkövetett emberjogi vétségekkel vádolják.

A Mercedes-Benz argentínai gyárának 22 egykori dolgozója, illetve hozzátartozóik azzal vádolják a német céget, hogy vezetői együttműködtek az argentin katonai diktatúrával az 1976 és 1983 között zajló "piszkos háború" alatt.

A vállalat volt munkatársai azt állítják, hogy a Mercedes-Benz Buenos Aires mellett található González Catán-i üzemének vezetősége segített az ellenállók és a szakszervezeti agitátorok azonosításában, kiadásában, és nem tett semmit a rendőri erőszak, az önkényes letartóztatások, a kínzások és az eltűnések ellen.

Argentínában egyes becslések szerint csaknem kilencezren, míg más források szerint mintegy 30 ezren tűntek el a "piszkos háború" alatt. Az eltűnésekkel és a feltételezett gyilkosságokkal párhuzamosan hatalmas vita zajlott a bérekről és a munkakörülményekről a gyár 4500 - az argentin körülményekhez képest jól fizetett - dolgozója és a vezetőség között.

A 21 argentin és egy chilei panaszos a kínzás áldozatainak védelméről szóló jogszabály, illetve a külföldiek ellen elkövetett nemzetközi jogi bűncselekmények egyesült államokbeli kivizsgálását lehetővé tevő törvény alapján követel kártérítést a Mercedes anyavállalatától a kaliforniai szövetségi bíróság előtt.

A legfelsőbb bíróság 2014 júniusáig hozhat ítéletet arról, jogában áll-e dönteni a szövetségi bíróságnak az Argentínában elkövetett bűncselekményekről. Korábban egy San Franciscó-i fellebbviteli bíróság helyt adott a panaszosok kérelmének, és engedélyezte a per amerikai szövetségi bíróság előtti megtárgyalását.

A nagyvállalatoknak, bankoknak és Barack Obama kormányának támogatását élvező Daimler azt hangoztatja, hogy "semmilyen kapcsolatban nem áll az Egyesült Államokkal". A Chrysler amerikai autógyártó cégben 2007-ig jelentős részesedéssel bíró Daimler AG arra hivatkozik, hogy az ügyhöz kapcsolódó tanúk és dokumentumok nem találhatók az Egyesült Államok területén.

A többségében konzervatív legfelsőbb bíróság idén már másodszor dönt nemzetközi jogi kihágásokkal vádolt külföldi cégek amerikai hatóságok előtti elszámoltathatósága ügyében. A testület tavasszal 12 nigériai panaszos beadványát utasította el, akik a holland-brit tulajdonú Shell csoportot akarták amerikai területen felelősségre vonni a Nigériában elkövetett állítólagos jogsértések miatt.

Címlapról ajánljuk
Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Az elmúlt napokban Grönland neve hirtelen a nagyhatalmi politika fókuszpontjába került. Washington egyre nyíltabban beszél szükségszerűségről, Koppenhága és Nuuk pedig szokatlan keménységgel mond nemet. A történelem pedig arra tanít minket, hogy motivált eladó nélkül ritkán van üzlet.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×