Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ki győzött Szlovákiában?

Pavol Pa¹ka (Smer-SD) házelnök szerint pártja egyértelmű győzelmét jelenti az európai parlamenti (EP) választásokon szerzett öt mandátum. Pa¹ka a Szlovák Televízió vasárnapi vitaműsorában ezzel Csáky Pál MKP-elnök kijelentésére reagált, aki szerint a hazai jobboldal győzött a Smer felett. A három ellenzéki párt ugyanis hat mandátumot szerzett az Európai Néppártnak (EPP), miközben a Smer-SD csak ötöt az az Európai Szocialisták Pártjának (PES).

Pa¹ka hangsúlyozta, 19 százalékos részvételi arány mellett kár ilyesmin spekulálni. Csáky szerint a Smer akkor beszélhetne teljesen világos győzelemről, ha hét mandátumra tett volna szert.

Pa¹ka ellenvetette, hogy a három ellenzéi párt gyengítette az EPP-t, mert Szlovákából eggyel kevesebb képviselője lesz, mint volt az EP előző megbízatási időszakában.

Nem hivatalos adatok szerint a Smer-SD nyerte az szombati EP-választást. Robert Fico kormányfő pártja a szavazatok 32,1 százalékát szerezte meg, míg az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) 16,98 százalékot kapott.

A harmadik helyen a Magyar Koalíció Pártja (MKP) végzett 11,33 százalékkal, a negyediken pedig a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) 10,55 százalékkal.

Az EP-be való bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt még a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) lépte át 8,97 százalékkal és 5,39 százalékkal. Rajtuk kívül a választási küszöböt a Szabadság és Szolidaritás párt közelítette meg 4,71 százalékos eredménnyel, ami azonban mandátumszerzéshez nem volt elegendő.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×