Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Új magyar párt alakul Szlovákiában?

A szlovákiai média szerint egyre valószínűbb, hogy már a közeljövőben új szlovákiai magyar párt jön létre. A Markíza kereskedelmi televízió úgy tudja, az új pártnak Híd lesz a neve, és nyitott lesz a szlovák politikusok számára is.

A szlovák sajtó már hetek óta szinte kész tényként az új magyar párt megalakítását. A Markíza televízió esti híradója szerint az új párt neve Híd lesz, és szlovákokat is várnak a tagok közé.

Az új pártot állítólag Simon Zsolt korábbi földművelésügyi miniszter, az MKP-ból kilépett képviselő alapítja meg. A párt elnöke Bugár Béla lenne. A két politikus egyelőre nem nyilatkozik.

A napokban Duray Miklós, az MKP stratégiai alelnöke és Szigeti László volt oktatásügyi miniszter is úgy nyilatkozott, tudomásuk van Simon Zsolt pártalapítási tervéről. Szigeti azzal is meggyanúsította Simont, hogy az MKP-ból toboroz új tagokat pártjába.

Simon a SITA hírügynökségnek nyilatkozva elutasította Szigeti vádjait, de nem is cáfolta, hogy új pártot alapítana.

Simon április elején lépett ki az MKP-ból, április közepén pedig három parlamenti képviselő - Bugár Béla, A. Nagy László és Gál Gábor - jelentette be, hogy kilépnek a párt parlamenti frakciójából, de a pártot nem hagyják el.

Lépésüket azzal indokolták, hogy nem értenek egyet a párt mai vezetésének, főleg Csáky Pál elnöknek a politikájával. Az MKP vezetése és a három képviselő azóta többször is tárgyalt, többek között egy külön platform létrehozásáról, de nem egyeztek meg.

Várható, hogy a vita június 13-án, az MKP országos tanácsának következő ülésén dől el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×