Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Oroszország: rabszolgamunkára adtak el szerződéses és sorkatonákat

Egészségesen hazatért Anton Kuznyecov sorkatona, akiről öt éve megírták a családnak, hogy nyomtalanul eltűnt, de kiderült: Mahacskalában egységének parancsnokai korlátlan időre rabszolgamunkára átadták egy téglagyár tulajdonosainak.

Kuznyecovnak a Moszkovszkij Komszomolec című orosz lapban szerdán közölt beszámoló szerint még öt, hasonló sorsú társával együtt sikerült megszöknie, de még sokan maradtak a dagesztáni téglagyárban.

A 23 évesen, megőszült hajjal, sántán, több hónapnyi, több ezer kilométeres gyaloglás után hazatért katonát most szökevényként fogva tartják. Úgy tűnik, senki sem kíván nyomozást indítani annak kiderítésére, miért küldik rabszolgának a sorkatonákat az Észak-Kaukázusban, mi több, Kuznyecovot akarják dezertőrként bíróság elé állítani.

Kuznyecovot jog szerint be sem hívhatták volna, mert nagyanyja, aki nevelte, betöltötte 75. évét, s a fiatalember volt az idős asszony gyámja és eltartója, de 2003-ban érte jöttek és elvitték, azt ígérve, hogy a közelben szolgálhat.

Amint 2004-ben Mahacskalába vezényelték, átadták egy téglagyárnak. Onnan még meg tudta írni a nagymamának, hogy ingyen dolgoztatják napi 16 órát, ütik-verik, s alig adnak enni: kétszer akadt valaki, aki elvitte a levelet.

Antonyina Kuznyecova a saját temetésére meg a kicsi lakás felújítására félretett pénzből elutazott Mahacskalába, ahol találkozhatott unokájával, de ezután Antont végleg ottfelejtették a téglagyárban. Jóval a leszerelése hivatalos időpontja után egységénél kiállították a szökéséről szóló papírokat.

Hazaérkezte óta kiderült, hogy hivatalosan már nem is volt katona, amikor úgymond megszökött, a hadsereg nyilvántartásában nem szerepel, továbbá hogy "szerződést írt alá, hogy a téglagyárban dolgozik, és fizetést is kapott".

Anton Kuznyecov jelenleg őrizetben van, mert a helyi katonai ügyész szerint az eltelt években a nagymamánál bujkált. Az idős asszony próbál élelmiszert vinni neki, de nem engedik hozzá.

A foglyot három hónap alatt még egyszer sem hallgatták ki - írta a lap, amely értesüléseit a nagymamától szerezte, valamint egy helyi újságírótól, aki egyetlenként beszélt Anton Kuznyecovval őrizetbe vétele előtt.

Elmondta: a téglagyárakba csupa szegény családból származó fiú került, akiknél nagy az esély arra, hogy nem keresi őket senki, s még sokan maradtak ott.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×