Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Észtországban tárgyalt Sólyom László

A finnugor kisebbségek lakta oroszországi területeken ösztönözné befektetésekre a magyar vállalkozókat a magyar köztársasági elnök.

Sólyom László azután beszélt erről, hogy Tallinban Arnold Rüütel észt államfővel és Andrus Ansip miniszterelnökkel tárgyalt.

A megbeszéléseken elsősorban a finnugor kisebbségek helyzetéről, az Európai Unión belüli együttműködésről és az észt-magyar kapcsolatokról volt szó.

A magyar államfő hangsúlyozta: erősítheti a közösség egységét, hogy Észtország hamarosan ratifikálja az európai alkotmányos szerződést, és támogatja az uniós külügyminiszteri poszt létrehozását.

Sólyom László tárgyalásain szó volt az észak-déli páneurópai autópálya és vasútvonal kiépítéséről is.

Az államfő szerint Magyarország abban a helyzetben van, hogy nem terheli semmi Oroszországhoz fűződő viszonyát, így a kétoldalú kapcsolatok keretében, "magától értetődően Moszkvával együttműködve" kulturálisan és gazdaságilag is támogathatja az ottani finnugor kisebbségeket.

Sólyom László úgy véli, "Magyarországon az elnök feladata, hogy ezt a nagyon reményteljes és szép dolgot fölvállalja".

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×