A lengyel fővárosban tárgyalt Nagy István agrárminiszter, az úgynevezett frontországok szakminisztereivel az ukrajnai helyzet kezeléséről. Született megállapodás?

Született. Nem az első és remélhetőleg nem is az utolsó abban az együttműködésben, amit azok az országok csinálnak – Lengyelország, Románia, Bulgária, Szlovákia és Magyarország –amelyek határosak Ukrajnával, és lényegében abban érdekeltek, hogy az ukrán mezőgazdasági terményimport a következő időszakban is, szeptember 15. után is legalább az év végéig ezekben az országokban korlátozásra kerüljön. Ezért tárgyaltunk az elmúlt hónapokban, erről szólt az egyeztetés Varsóban, hiszen úgy tudtunk eredményt elérni Brüsszelben, hogy együtt lép fel mind az öt állam.

A terményimport tilalmát meghosszabbítani kérik Brüsszeltől? Ez a megállapodás tárgya most?

Igen, hiszen eredetileg hosszú hónapokon keresztül nem történt semmi. Ezek az országok folyamatosan jelezték, hogy olyan óriási terménymennyiség zúdul a piacaikra, amely teljesen összeomlasztja gabonapiacaik működését, hónapokig tartó aktatologatás, időhúzás után lényegében az történt, hogy áprilisban Lengyelország és Magyarország is úgy döntött, hogy nemzeti hatáskörben korlátozni fogja az importot, mert nem tartható tovább a helyzet. Ezután született egy uniós döntés, ami azt mondta, hogy május elejétől szeptember 15-ig első körben uniós jogi eszközökkel ugyanezt a típusú korlátozást négy fontos mezőgazdasági termény tekintetében megtartják. Az egész azon alapszik, hogy az Európai Unió tavaly nyár óta vámmentességet adott az összes mezőgazdasági termék importjára, ezt pedig meghosszabbította 2024 közepéig. Innentől kezdve szabad a pálya, elméletileg legalábbis, úgy jön az ukrán gabona és olajosnövény, mezőgazdasági termény, ahogy csak tud. Nem terheli vám, nem terheli különböző kötelezettség, és lényegében leállt a gabona- és olajosnövénypiac. Lépni kell, és ezt közösen tudtuk az elmúlt hónapokban kierőszakolni Brüsszelben.

A korábbi megállapodásnak a hatálya szeptember 15-ig szól. Abban bíznak, ha Brüsszel elfogadja a frontországi miniszterek mostani javaslatát, akkor szeptember 16-tól az év végéig újra fog indulni?

Azt kérjük, hogy legalább az év végéig folyamatában tartsuk fönn, egy napra se szűnjön meg. A raktáraink jelentős része tömve van tavalyi, eladatlan, ukrán készletekkel az egész térségben, és a cél az, hogy legalább ezeket piacra lehessen juttatni, legyen esély arra, hogy ezek kimenjenek, de ha folyamatosan érkezik újabb és újabb ukrán termény, akkor ennek az esélye kisebb és kisebb.

Hova lehet kipucolni a piacra ezeket a készleteket?

Nagyon fontos, hogy az elmúlt időszakban alapvetően megváltozott az ukrán mezőgazdasági termények exportjának az iránya. Tavaly, a háború kitörésekor az oroszok blokkolták azokat a nagy fekete-tengeri kikötőket, amelyek addig havi akár ötmillió tonnás mennyiségben ezeket a terményeket kiszállításra alkalmassá tették Észak-Afrikába, Közel-Keletre és más hasonló piacokra. Mivel ez leállt teljesen, pánik tört ki a piacon, hiszen azt tapasztalta mindenki, hogy az a hatalmas volumenű, több tízmillió tonnányi ukrán termény, amely ezekben az országokban az élelmezés alapjává vált az elmúlt évtizedekben, nem megy ki. Az ukránok nem jutnak bevételhez, Egyiptom, Líbia vagy a Közel-Kelet több országa pedig elveszítette a hagyományos gabonaellátási forrásainak kétharmadát. Ezért tavaly júliusban, török közvetítéssel, ENSZ-közvetítéssel összejött egy olyan megállapodás, amit fekete-tengeri gabonamegállapodásnak hívtunk, és amely élt lényegében július 18-ig, amikor az oroszok úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg. Innentől kezdve az az ukrán kiszállítás megnehezült, áteresztő kapacitása hirtelen nagyon szűkössé vált. Az ukránok most kevesebb terményt tudnak eladni, értékesíteni a szűk logisztikai keresztmetszetek okán, ez már az elmúlt hónapokban is így látszódott, ez adott egy esélyt szerintem arra, hogy ezek a felhalmozott készletek a hagyományos piacainkon nagyobb eséllyel találjanak gazdát.

Azzal kell külön foglalkozniuk, hogy két napja az oroszok a fekete-tengeri egyezményt felmondták? Gyakorlatilag megint nem fog hajó menni a tengeren keresztül. A szárazföldi folyosók kapacitása pedig nem nő.

A szárazföldi folyosók kapacitása limitált. Az elmúlt időszakban havonta egy, másfél, két, két és félmillió tonna termény jutott el ezen keresztül az európai kikötőkbe, ahonnan tovább hajózták jobb esetben és nem itt ragadt. Májusban és júniusban is egyre csökkent a ténylegesen kihajózott terménymennyiség, júniusra már a nullához közeli értéket ért el. A tengeri folyosó működése nekünk esélyt adott arra, hogy máshova vigyék a terményt, viszont most biztos, hogy nőni fog a nyomás ezeken a szárazföldi folyosókon. A jelenlegi technológiai infrastrukturális feltételekkel sokkal több tartalék nincsen az ukrán kiszállítás szempontjából. Most úgy kétmillió tonna terményt Ukrajna a Duna melletti kisebb kikötőiben próbál berakodni, majd onnan jelentős részben elviszi Konstancába, ott átrakják nagyobb hajókra, és úgy megy el valamerre. De ez azért jóval lassabb és drágább folyamat. Szűkül az ukrán exportlehetőség a tengeri folyosó-megállapodás megszűnésével és az is most persze kering, hogy az ukránok megpróbálnák ezt valahogy az oroszok részvétele nélkül működtetni. Nem mernék jóslásokba bocsátkozni, hogy ez működik-e.

Ki az, aki odamegy hadihajókkal kísérni a flottát? Ki az, aki biztosítja azt a flottát?

Sok kérdés vetődik föl ezzel a gondolattal összefüggésben, mindenesetre most Ukrajna szempontjából biztos, hogy jelentős exportkapacitás-csökkentés lesz látható.

Ha az unió meghosszabbítja az ukrán importtilalmat a mi igényeink szerint az év végéig, akkor azzal rendeződik a helyzet, vagy akkor rendeződik, ha a háború befejeződik?

A háború nagyon jelentősen felborította a hagyományos terménypiac-működést. Itt sok tízmillió tonna mozog a piacon. A vámmentes ukrán behozatal lehetősége lényegében kitárta Európa kapuját. Éppen ezért mi most azt mondjuk, hogy legalább év végéig kell meghosszabbítani ezen országok területére az importkorlátozást, mert ez ad nekünk esélyt arra, hogy a most betakarított búzát, árpát vagy majd az ősszel betakarításra kerülő kukoricát, napraforgót legalább megpróbáljuk értékesíteni vagy a meglévő készletek elmenjenek. Ez a minimum álláspont, és ezért mondjuk azt, hogy legalább év végéig szóljon a hosszabbítás. Bízunk benne, hogy ebben Brüsszelben rugalmas és támogató hozzáállást fogunk találni. Mi, közösen, a következő időszakban nemcsak hogy napirenden fogjuk tartani, hanem folyamatos és intenzív javaslattétellel fogunk élni. Az elmúlt hónapokban is ez vezetett eredményre.

De kell hozzá Brüsszel vagy az országok maguk is dönthetnek úgy, vállalva akár még jogi vitákat is, hogy ők márpedig nem engedik be?

A kereskedelempolitika uniós kompetencia, és mi, mivel ebben nem történt uniós lépés tavasszal, április közepén tagállami hatáskörben indítottuk el ezeket a nemzeti alapon meghozott forgalmi korlátozásokat. Viszont az európai uniós szabályozás májusban megszületett, azóta európai uniós jogalapon működünk, ez egy tiszta megoldás. Ez most szeptember 15-ig ketyeg. Mi szeretnénk, ha ez tovább menne, ugyanakkor ha nem változik a piaci helyzet, márpedig most a raktárak kiürítése, a terményeladás dinamikáját tekintve lassabb, mint korábban, s ez az biztos, hogy bennünket is ennek a kérdésnek akár nemzeti jogalapon történő átgondolására is késztet.

A háborúig nem biztos, hogy mindenki tisztában volt azzal, hogy mi Ukrajna szerepe Európa élelmiszer-ellátásában. Most megtanultuk, hogy az egy hatalmas terület, nagyon jó termőföld.

Magyarországon ötmillió hektárunk van, ha jól emlékszem, ott negyvenmillió. Ez a csernozjom kiváló minőségű föld, ha nem csinálunk vele semmit, akkor is jól terem. Lényegében Ukrajna a világ legnagyobb búza-, kukorica-, étolajexportőrei közé tartozik Oroszországgal, az Egyesült Államok, Kanadával együtt. Az elmúlt két évtizedben a hajózási logisztika és általában a nemzetközi kereskedelem fejlődése azt hozta, hogy ezek az ukrán mezőgazdasági termények Észak-Afrikában, Egyiptomban, Líbiában, Közel-Keleten, Törökországban, nagyon sok helyen az élelmiszer-alapellátásban nagyon fontossá, alapvetővé váltak.

Ők adták a mindennapi kenyeret?

Lényegében mondhatjuk azt, hogy annak az alapjait ők adták, mert Ukrajna alapvetően alapanyagot értékesít. Most éppen nagyon nyomja az európai piacot a baromfi, a nagyon olcsó alapanyagra építve nagyon jelentős csirke- vagy baromfihúsexportot csinálnak. Ez is elkezdte teljesen összezavarni az európai piacot, aminek egyszerű oka van. Nagyon nagy üzemek vannak, nemcsak több millió ukrán kisparaszt van, hanem hatalmas, akár százezer hektáros nagyságrendű agrárvállalkozások. Ezek hatalmas agrárcégek, óriási területtel, teljesen korszerű nyugati technológiával a jó földeken, úgy, hogy az itteni európai gazdálkodókra kötelezően előírt rengeteg környezetvédelmi típusú termelési korlátozással nem szembesülnek. A növényvédőszer-használatban, a kötelező terménydiverzifikáció fenntartásában, egy csomó olyan kötelezettség van, ami itthon drágábbá teszi a termelést vagy alacsonyabbá a hozamot. Ez az egyik oka annak, hogy nagy méretben szabadon termelnek és innentől kezdve relatíve olcsóbb az előállítási költségük. És most a háborús helyzet miatt a relatíve olcsóbb előállítási költség mellé még olcsóbban is értékesítették, amit megtermeltek. Szabadulni akartak a készletektől és ez jelentős mértékben összezavarta az európai piacot, dömpingáron vagy kiárusítási áron volt az elmúlt időszakban nagyon sokáig az ukrán gabona, amire rárepült mindenki az európai piacon.

Mivel terveznek a háború utánra? Az ukrán földek nyilván ott maradnak. A technológia, amennyit nem pusztítanak el belőle, az ott marad. Ugyanolyan jó áron fognak termelni. Akkor ugyanezek a problémák fognak előállni?

Az a kérdés, hogy egyik oldalon mi lesz a vámmentességgel, ez nagyon sokat számított az elmúlt időszakban. Mennyiségi kvóták voltak, bizonyos mennyiségi kvóták keretében tudtak vámmentesen szállítani a korábbi években, ez nem volt jelentős tétel az európai termelés szempontjából. Az alapvetően európai probléma mezőgazdasági szempontból, hogy itt, Európában a környezeti előírások nagyon erősek, a környezeti fenntarthatóság mint alapelv, szinte mondhatjuk azt, hogy az európai társadalom jelentős részében fontosabbá vált, minthogy az, hogy mennyiért és milyen mennyiségben állítják elő. Ha ezek a kötöttségek bármilyen mértékben nem jelennek meg az ukrán termények előállításával szemben európai uniós oldalról, akkor ők tartósan alacsonyabb áron tudnak termelni. Ez egy tartós egyensúlytalansági állapot lenne, hiszen ebben az esetben ők a következő években is, függően persze a háború kiterjedésétől és előrehaladásától, lényegében tartósan alacsonyabb áron tudnak jelen lenni az európai piacon, és közben amíg itt meg nem enyhülnek az előírások, nem engedünk ki mezőgazdasági termelésre nehezedő béklyókat a környezeti fenntarthatóság elvei miatt. Ez egy olyan egyensúlytalansági állapot, amit én nem tartok a piac szempontjából fenntarthatónak.

Ha Ukrajna megtalálja a korábbi piacait, ahol szintén nincsenek ilyen fenntarthatósági előírások, Afrikában nincsenek például, akkor kialakulhat egyensúlyi állapot? Vagy egyszerűen mi jobban fizető piac vagyunk és mindenképpen ide fog jönni?

Az elmúlt hónapokban mindaddig, amíg el nem kezdett lelassulni az ukrán terménykiszállítás a fekete-tengeri folyosón, meg a szárazföldi folyosón keresztül is, az ukrán exportvolumennek 40 százaléka érkezett az európai piacra. Ez elsősorban Dél-Európába ment, a spanyolokhoz, az olaszokhoz, csakhogy két nagyobb vevőt mondjak, akik egyébként szenvednek a klíma miatt, óriási aszályok vannak. Az időjárási, klimatikus szélsőségek a korábbi termelési struktúrát, volument, Európa egy részén nem teszik fenntarthatóvá, innentől kezdve pedig ott elemi igény van termény vásárlására. Érdemes megemlíteni, hogy az elmúlt egy évtizedben például sertéstartásban a németeket leelőzték a spanyolokat. Ennek jelentős része ukrán takarmány-alapanyaggal történt. Európa legnagyobb sertés-előállítója, Spanyolország, jelentős részben függ attól, hogy mi a helyzet az ukrán terménykiszállítással.

A disznót etetni kell, különben nem fejlődik.

Így van, innentől kezdve azért vannak megjelenő európai érdekek is.

Ezek érdekellentétnek tűnnek.

Ezeket kell kezelni ebben a helyzetben, hiszen a spanyolok vagy az olaszok is nagyon sok esetben most már ezen a fekete-tengeri gabonafolyosón kapták az áru egy részét, innentől kezdve az ő ellátásuk kérdésként vetődik fel, mindenesetre nekünk az az érdekünk, ha érkezik is ukrán termény Európába, ez az importkorlátozás a mi területünkön legyen érvényben. Nem tudjuk azt kérni, hogy ne jöhessen Spanyolországba, Olaszországba vagy Hollandiába, ez nem realitás. Az európai érdek heterogén ilyen szempontból, a magyar érdek tiszta és világos, nekünk ez a korlátozás szükséges, ugyanakkor az ukrán érdek az, hogy minél többet bárhova el tudjon adni. Amikor arról beszélnek az Európai Unióban különböző fórumokon, hogy hogyan kell segíteni a vasúti kiszállítást Ukrajnából, akkor mi mindig azt képviseljük, hogy olyan infrastrukturális fejlesztésre van szükség, ami az európai kikötőkből történő kihajózását segíti ezeknek az ukrán terményeknek.

Rajt-cél pályát kell meghatározni?

Igen, és nagyon fontos, hogy mi közösen azt szorgalmazzuk, hogy ahhoz, hogy a meglévő, beragadt gabonakészletek értékesítésre kerüljenek, valamilyen formában logisztikai tranzittámogatásra lenne szükség, merthogy a vasúti szállítás drága mulatság. Be kell rakodni, vinni kell, ki kell pakolni, át kell rakni hajóra. Ez akkor fog jobban működni, ha költséget csökkentünk az érintetteknél. Ezt úgy lehet csökkenteni, ha pénzzel ösztönözzük azt, hogy minél nagyobb volumenben pakolják ezeket ki a raktárakból és hajózzák ki. Importkorlátozás egyik oldalon és lényegében egy szállítási tranzittámogatás a másik oldalon, ami ezt az európai gabonapiaci helyzetet tudja segíteni.

A gabonapiacon csak az étkezési gabona problémás, vagy a tritikálé, a takarmánygabona is?

A búza megy malomba, ebből lesz a kenyerünk, de megy takarmányba is. A kukorica jelentős részben Európában is vagy ipari felhasználásra kerül, etanolba vagy takarmányba, nagyon vegyes ma már a felhasználása, nekünk valamennyi felhasználási forma esetében arra van szükségünk, hogy a korábbi piaci értékesítési lehetőségeink helyreálljanak. Ehhez pedig az szükséges, hogy a termékenyeknek limitáltabb és szabályozottabb keretben történő behozatalát érjük el Ukrajnából Európába.

Az mára világos, hogy a magyar élelmiszer-infláció, amely tavaly év végén majdnem 48 százalék volt, milyen tényezőkből állt össze?

Nagyon sok oka van. Nincs egyetlen ok, így nem egyetlen tényezőnek az orvoslásával lehet ezt kezelni. Közrejátszott ebben az aszály és az éppen aktuális forint-euró árfolyam is. Meg még számos ok, az energiaköltségek megugrása is, amely az élelmiszer vagy a mezőgazdaság tekintetében nagyon jelentős tételt jelent. Van legalább tíz ehhez hasonló, egymás mellett lévő ok. Most a legutolsó szám alapján már nem ez a 40 akárhány százalékos csúcson vagyunk, hanem huszonkilenc százalék környékén volt a legutóbbi hivatalos KSH-szám, és én abban a tekintetben optimista vagyok, hogy azok a tényezők, amelyek ebben az alapvető okot játszották az elmúlt időszakban, energiaárak vagy éppen az aszály miatti speciális magyar helyzet, mind-mind az elmúlt időszakban vagy már kevésbé problémásak, vagy jelentős részben mérséklődtek. Innentől kezdve azok a fundamentális okok, amelyek emögött voltak, jelentős mértékben kezelődtek, és a következő időszakban is ugyanezt a folyamatos, lépcsőzetes élelmiszer-infláció csökkenést várom.

Más országokhoz érdemes magunkat hasonlítani? Szoktuk nézni ilyenkor mindig a táblázatokat a szlovákokat, a románokat, ott nagyjából tízzel kevesebb. Mindig szoktuk nézni az osztrákokat, ott harmada a miénknek. Nem ugyanazzal a pénzzel fizetünk, nem akkora a területünk, nem olyan a termelési struktúránk. Mi az, amit az összehasonlításból lehet tanulni?

Jelentősen kitett a magyar élelmiszer-előállítás az energiaköltségeknek, ilyen értelemben minden olyan fejlesztés, beruházás, ami ennek a hatékonyságát javítja a következő időszakban, nagyon fontos lesz. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a tavalyi aszály jelentőségét. Ennek a terményhiány lett az oka, a kereslet-kínálat törvényei szerint pedig, ha valamiből kevés van, az nagyon drága lesz.

A szomszédnál olcsóbb, csak nála momentán nincs.

És én azt látom, hogy élelmiszer-inflációban, még ha néhány százalékponttal alacsonyabbak is, mondjuk, akár a többi V4-es országnak a mutatói, azok is kiugranak az európai átlagból. Túl speciális szerintem a magyar helyzet ahhoz, hogy érdemben azt lehessen mondani, hogy valamilyen helyi probléma emögött egyedüliként ott van.

Aszállyal erre az évre kell számolni? Az év eddigi szakaszát meglehetősen lucskosan töltöttük.

Igen, mindenki azt tapasztalta. Tavaly nem nyáron volt egyedül aszály, hanem 2021 őszétől lényegében nem esett, és így jutottunk el 2022 augusztusára, amikor a mezőgazdasági területünk 80 százalékán, amit a térképeken piros színnel szoktunk jelölni, rendkívül súlyos aszály volt.

Nem a felszínen nincs víz, hanem mélyen a földben sincs.

Sehol nem volt víz, így alig lett kukoricánk, lényegében kisült minden a tavalyi esztendőben. Az idei év eddig ellenkező helyzetet eredményezett, hiszen folyamatosan és jó időben volt csapadék, mondjuk, ez a másik oldal, ami most pont növényvédelmi szempontból okozott nehézségeket, hiszen a sok csapadék miatt a növénybetegségek ellen kellett többet védekezni, magasabbak a növényvédőszer-költségek. De az idei esztendőben, ha nem is lettek rekordhozamok, az átlagosnál jobb termés születik a lassan befejeződő nyári aratásnál. A kukoricát, napraforgót majd a későbbiekben takarítjuk be, ott vegyes a kép, hiszen ezek a mostani 35 fokok nem tesznek jót. Biztos, hogy kihatással lesznek a terméseredményre. Találgatásokba nem bocsátkoznék még előre, de kihatással van a termékenyülésre és a végleges terméseredményre is negatív irányban.

A gyümölcstermés milyen lesz? Mert az ember, ha a saját meggyfáját nézi, ott két nap eső is rettentő sokat számít. A harmadik napon pedig már rohadni fog.

Ha a meggynél vagyunk, ott 15-20 százalékkal alacsonyabb például a tavalyi évnél a termésmennyiség. Ott is nagyon sokat kellett védekezni, pont az eső okozta különböző, gyakrabban meglévő betegségek miatt, almában is emiatt valószínűleg alacsonyabb termésmennyiség várható, és azt is láttuk, hogy a tavaszi fagy lényegében elintézte újfent a csonthéjasok közül a barackokat, akár a sárgabarackot vagy az őszibarackot. Ezt mindenki fogyasztóként is tapasztalhatja.

Megnézi, hogy mennyibe kerül.

A nagyon gyakorivá váló tavaszi fagyok komoly problémát okoznak a hazai gyümölcstermelésben. Rengeteg segítséget adunk, hogy vegyenek fagyvédő eszközöket, berendezéseket a gazdálkodók, ez nagyon fontos, de a hatása limitált. A gyümölcsben a mind gyakoribb tavaszi fagyokkal mindenképpen úgy érdemes és kell számolni, hogy szinte kivédhetetlen módon, negatívan érintik a hazai gyümölcstermesztést és az itthon megtermelt gyümölcs mennyiségét.

Ennek mi a következménye? Meddig lehet megélni a fagykártérítésből? Vagy előbb-utóbb azt mondja a gazda, hogy ez most már a harmadik alkalommal fagyott el, felhagyok vele.

Egyik oldalon erre azt szoktuk mondani, hogy telepíteni alapvetően minél inkább fagyvédett helyen szabad és kell. Én hallottam olyan példákat, hogy azért maradt meg kajsziültetvény, nem fagyott el a termése, merthogy északi kitettségű lejtőn volt, amelyre azt mondaná az ember hagyományosan, hogy nem jó. Most viszont annyival később virágzott, pont az északi kitettsége miatt, a vegetáció lassabb folyamata miatt, hogy nem kapta derékba az áprilisi fagy. Később virágzott, megmaradt, nem vitte el.

Jó, de ez eléggé lutrinak tűnik, hogy mikor van az áprilisi fagy.

Ilyen szempontból nem kiszámítható. Mi abban tudunk segítséget nyújtani, hogy aki tud, az fagyvédő berendezésekkel minél inkább szerelje fel magát, de kétségtelen tény, hogy a több lábon állás vagy olyan gyümölcskultúráknak a művelése, amelyek ezt a tavaszi fagyveszélyt kevésbé szenvedik meg, hasznos, bizony nagy valószínűséggel ezekkel érdemes foglalkozni gyümölcstermelőként.

Egy fagynak az élelmiszer-inflációban mekkora a százalékos hatása?

Összességében, az élelmiszer-infláció szempontjából nem jelentős, de fogyasztóként, amikor egy adott gyümölcsöt keresünk, akkor bizony a mi döntéseinkre azért jelentős… Az érzetünkre is, hogy magas-e az élelmiszer-infláció. Vásárlóként azt tapasztaljuk, hogy a mi személyes megítélésünk szerint az ára túl magas, és ebből azt gondoljuk, hogy megint túl magas az élelmiszer-infláció, holott van eg speciális probléma, amivel megküzdünk. De önmagában nem ez a mértékadó, ha a magyar élelmiszer-inflációról szeretnénk beszélni.

A jegybank egyik tanulmánya szerint a 2022-es év végi általános inflációnak körülbelül negyedét az úgynevezett profit húzta infláció csinálta. A mezőgazdaságon belül látják ezt a jelenséget, amikor azt mondja a termelő, hogy megemelem, mert meg lehet ennyire emelni?

Ismerem ezeket az elemzéseket. Egyik oldalon, amikor nincs valami, az drágább, nagyon sok esetben hiány volt a tavalyi esztendőben, hiszen kevesebből kell ugyanazt a jövedelmet megtermelni. Ez egy törvényszerű jelenség. Maradjunk a sárgabarack példájánál, ha korábban százegységnyi barackom volt, abból szerettem volna X forint bevételt megjeleníteni. De ha viszont nincs százegységnyi barackom, csak húsz, akkor abból kellene ugyanazt a jövedelmet elérnem. Ha a mezőgazdasági termelőket nézzük, szeretném ezt a tévhitet eloszlatni. Ha csak a szántóföldi növénytermesztést nézem úgy, hogy mert túl vagyunk a műtrágya-árcsúcson, túl vagyunk az üzemanyagár-csúcson, így is, amit most aratnak, betakarítanak a szántóföldeken a gazdálkodók, átlagosan kétszer magasabb költségszinten állították elő, mint egy évvel korábban. Akkor azért óhatatlanul megpróbálja érvényesíteni az árat egyik oldalon. De a másik oldalon pedig én az élelmiszeripar esetén látom a számokat, hiszen ez több helyen látható, olvasható volt. Nagyon sok esetben ráhúzták a profitéhséget erre a területre. Ha összevetjük a májusi adatokat az egy évvel korábbi májusi adatokhoz képest, 15 százalékos értékesítéscsökkenés van, exportpiacokon is, meg idehaza is. Tehát van egy olyan negatív folyamat, amelyen remélhetőleg minél gyorsabban túl leszünk és a vásárlóerő mindenhol újra visszaáll az eredeti mértékére. A mezőgazdasági termelés szempontjából óriási költségnövekedés volt Magyarországon. Természetes, hogy ezt megpróbálta a termelő érvényesíteni, és az élelmiszeripar pedig most egy jelentős kihívással küzd, ami az értékesítési volumeneket jelenti. Ha az élelmiszeripar szempontjából nézem, amit a kormányzat az infláció letörése szempontjából csinál, eddig voltak hatósági árak, most online árfigyelő rendszer, kötelező akciózás rendszere, biztos, hogy a kettő érdekellentétben áll egymással. De ahogy látjuk a számokat, ez a kötelező akciózási rendszer, az abban lévő termékek tekintetében talán ötszázaléknyi árcsökkenést már ki is tudott mutatni. Tehát van hatékony eszköz erre. Szoktam foglalkozni azzal, hogy hogyan is néznek ki az árrések. Az árrések alatt azt értjük, hogy az egyes piaci szereplők mennyit tesznek rá saját működésük és hasznuk érdekében az általuk megvásárolt árura. Azt láttam az elmúlt időszakban, hogy nagyon sok esetben jelentősen nőttek, sőt, nyugodtan mondhatom, hogy az elmúlt évek trendje az, hogy az általam látott termékpályákon bizonyos alapélelmiszerek esetében ‒ most nem a hatósági áras termékekről beszélek ‒ nőttek a kiskereskedelmi árrések. Tehát vagy azt jelenti, hogy drágábban működnek, meg ők érvényesíteni próbálták a működési költségük növekedését vagy egyébként az általuk megemelt munkabéreket. Ez a kiskereskedelmi árrés az én megítélésem szerint összességében az elmúlt években jelentősen nőtt. Magyarul: ez viszont nem feltétlenül az alatta lévő magasabb termelői és feldolgozói áraknak volt a következménye, egy attól független kiskereskedelmi cégek által megvalósított üzleti modell.

A hazai keresletcsökkenést, azt értem, mert az én jövedelmem is elaludt és nem ment az infláció után. De az exportpiacokon miért csökken? Az ő jövedelmük is inflálódik?

Szerintem viszonylag egyszerű az összefüggés valóban, tehát a jövedelmek Európában is inflálódnak, ez egy természetes folyamat, egész Európában megfigyelhető, hogy alapvetően az alacsonyabb árszintű termékeket keresik a fogyasztók, árérzékenyebbek és adott esetben kevesebb élelmiszert is vásárolnak. Lehet, hogy ezzel csökken az élelmiszer-pazarlás a másik oldalon. Az exportértékesítési volumenek csökkenése miatt az orosz–ukrán háború, az európai inflációs környezet óhatatlanul mindenkire hatással van.

Mikor állhat vissza és milyen szintre az árszínvonal? Sosem olyanra, mint a háború előtt? Annyira nem tudunk spórolni?

Kicsit talán furán hangzik, de szerintem nincs ma olyan mezőgazdasági termelő, aki felelősen azzal tudna számolni, hogy a termelői költségszintjei majd visszaállnak valamikor a háború előtti állapotra. Ez jelenti az energiaárakat, a műtrágyákat, a növényvédőszer-árakat. Ezeknek az árszintje nem fog visszaállni a korábbira. Ebből az következik, hogy alapvetően, most leszámítva azokat a terményeket, amelyeknek tőzsdei mozgások mozgatják az árát, hiszen, mondjuk, a gabonaféléket azért alapvetően ez mozgatja, ami meg a kőolaj árával van összefüggésben, de hogy alapvetően költségoldalról nem látszik a korábbi árszinteknek a visszaállása. Az energiaárak sem fognak a korábbi szintre visszaállni úgy általában.

Az is tőzsdei ár.

A költségoldalon, ha ez nem realitás, biztos, hogy ez kihatással lesz valamilyen formában az értékesítési és a fogyasztói árra is. A kérdés, hogy itt az egyes szereplők árrés-meghatározása hogyan fog történni. Lényegében a fogyasztói árakat ez is jelentős mértékben befolyásolja. Még egyszer: kormányzati oldalról viszonylag egyszerű. Mi egy szabályozási környezettel lefelé toljuk ezt az élelmiszer-inflációt, kötelező akciózással vagy éppen az online árfigyelővel, ami a fogyasztónak az ártudatos vásárlását segíti elő. Ezek az eszközök erre kifejezetten jók, úgy tűnnek, hogy működnek, és innentől kezdve nyugodtan bízhatunk abban, hogy az élelmiszerek tekintetében mi is haladunk lefelé az egy számjegyű élelmiszer-infláció felé. Ezzel nem azt mondtam, hogy az egy számjegyű lesz, mert az összkormányzati várakozás a teljes inflációs környezet tekintetében várja az egy számjegyet, és az élelmiszer-infláció magasabb, mint az általános infláció, de hogy mi is ebbe az irányba megyünk, ebben teljesen bizonyos vagyok.

Nem lehet minden terméket árfigyelő rendszerbe betenni, csak korlátozott a száma. Mekkora?

Nagyon sok, talán hatvannál is több termék van ebből.

Mennyire érzik, hogy ha ott korlátozzák az árakat, mert azt figyelik, akkor szétterítik az ott elveszített profitot minden másra? Egyáltalán, ez egy jelentős tétel-e? Egy boltban van ötezer termék, ha körülbelül hatvanat akciózni kell, meg figyelik az árat, akkor még mindig marad 4940, amire el lehet osztani.

Ha működik a verseny a kiskereskedelemben, akkor ez a folyamat erősödni fog. És ilyen szempontból az árakra vonatkozó fogyasztói információ erősíti a versenyre való hajlandóságot is. Szerintem ez egy nagyon fontos dolog. A másik oldalon azért az látszik, hogy az akciózás Magyarországon fogyasztói oldalról nagyon kedvelt műfaj, és amíg a beszállítói oldal lényegében ahhoz a normális működéséhez szükséges átadási árakhoz hozzájut, addig ez egy egészséges folyamat tud lenni. Ahogy csökkennek lefelé az energiaárak, mégiscsak a csúcsról mennek lefelé a költségek, ez a kettő együtt tud működni. Hiszek abban, hogy az ez a típusú úgynevezett inflációcsökkentési csomag a másik oldalon pont a kedvezőbbé váló makrogazdasági környezetben, lényegében elviselhető környezetet teremt vagy tart fenn az élelmiszer-beszállító vállalkozások számára is.

Látják az élelmiszer-pazarlás csökkenését? Magyarországon és a háború előtt rettenetes mennyiségű volt.

Nagyon messze vagyunk még a „fejlettnek” mondott fogyasztói társadalmaktól. Nagyon sok őrült pazarlás megy Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban meg pláne, élelmiszer tekintetében. Rengeteget kidobnak és rengeteget vásárolnak feleslegesen. Ehhez képest azért a magyar helyzet nem olyan rossz. Nincs szám, amit itt el tudnék mondani, de bizonyos, hogy azzal, hogy itthon is csökkent az élelmiszer-vásárlás volumene, az az úgymond elpazarolt, kukába kerülő élelmiszerek volumenét is biztos, hogy csökkenti.

Nyilvánvalóan kiesszük a hűtőt és csak utána megyünk a boltba.

Az élelmiszer-pazarlással nagyon sokat foglalkoztunk az elmúlt időszakban is, mert van annak egy morális aspektusa is, merthogy nemcsak fogyasztóként kidobott pénz, amit nem eszünk meg, megvettünk és kiveszünk, de élelmiszer-termelési oldalról is korlátozottak az erőforrásaink meg a lehetőségeink. Ilyen szempontból az a jó, ha mindenki tudatosan és optimalizáltan működik. Ha kicsi az élelmiszer-vesztéség a termelési folyamatokban, a kereskedelemértékesítési folyamatokban és utána pedig fogyasztóként is. Minden szereplő nagyon sokat tud tenni azért, hogy csökkentse a pazarlását, fogyasztóként nekünk talán még a legnehezebb, mert üzleti modelleket lehet szervezni, technológiákat lehet beállítani, de tőlünk, vásárlóktól, fogyasztóktól sokkal tudatosabb odafigyelést igényel.

Megkezdődtek a tárgyalások a génkezelési technikák szabályozásáról Brüsszelben. Ennek mi a tétje? Magyarországon az alaptörvény szerint a génmódosított termékek működtetése, használata tilos.

Így van. Nem lehet Magyarországon olyan növényfajtát termeszteni, ami valamilyen génmódosítás eredményeképpen előállított fajtát takar. Génmódosítás alatt azt értjük, hogy különböző növényfajták génjeit keresztezik különböző technológiai megoldásokkal egy kedvezőbb tulajdonság elérése érdekében.

Tehát nem nemesítenek, hanem szerkesztenek?

Ez nemesítés a maga módján, de olyan szempontból, hogy valamilyen betegséggel szemben ellenállóbb legyen, nagyon sokféle ilyen szempont van. Magyarországon nagyon határozottan és nagyon szigorúan tilos ilyennek a termesztésben tartása, és ez kiválóan működik is. Az elmúlt időszakban felerősödött az európai mezőgazdaság részéről, hogy van olyan biotechnológiai eljárás ‒ és ilyen, mondjuk, a génszerkesztés is ‒, ami nem GMO, mert nem különböző fajtáknak a különböző génjeit vagy tulajdonságait próbálja meg egymással ötvözni, hanem egy fajtának a különböző génjeit. Úgymond, mesterséges mutációt idéz elő, amivel a saját genetikai tulajdonságainak a változását gyorsítja fel, de egy növényen belül. Viszont mi azt mondjuk, mivel leghatározottabban fent kívánjuk tartani Magyarország a GMO-mentességét, hogy ezeknél a technológiáknál is óvatosságra és elővigyázatosságra van szükség. Nagyon odafigyeltünk az elmúlt időszakban is arra, hogy tartsuk fönt azokat a vizsgálati, ellenőrzési kötelezettségeket, amelyek ezeknél a fajtáknál, az európai uniós szabályozásban megjelenő módon mindenféle kockázatot kiértékelnek előre. Azt mondjuk, hogy így nem jó ez a brüsszeli javaslat, mert több ilyen génszerkesztéssel előállított növényfajta esetében ezek az elővigyázatossági szempontok nem jelennek meg a szabályozásban. Akkor lehet ez működőképes a jövőben, ha ezek az előzetes vizsgálatok, kontrollmechanizmusok beépítésre kerülnek a szabályozásba. Ne lehessen csak úgy szabadon ezeket lényegében a termesztésben elkezdeni használni. És a másik oldalon pedig legyen meg a lehetősége minden tagállamnak, így Magyarországnak is arra nézve, hogyha ő úgy ítéli meg, hogy ezek az előzetes vizsgálatok nem voltak megfelelőek egy adott fajta tekintetében, akkor saját tagállami hatáskörben korlátozhassuk, mondhassuk azt, hogy Magyarországon, köszönjük, ebből a fajtából nem kérünk. Ez egy hosszú folyamat lesz. Most az Európai Bizottság tett le egy szabályozási javaslatot, és ennek kezdődik a tárgyalása, ez még csak egy hosszú folyamatnak az első lépcsője.

Elvileg lehet védeni egy terület, egy ország GMO-mentességét? Mi van, ha a szomszédjaink nem így látják, mert nagyobb terméseredményt, ellenállóbb növényt akarnak és átfújja a szél, szaporodni fog itt?

Most is lehet, Romániában például, de a gyakorlatban ebből nincs probléma. Ezek olyan növények, amelyek nem növényi vagy nem beporzók útján szaporodnak, ezek hibridek, ezt úgy kell felszaporítani. Mindig meg kell venni valakinek a vetőmagját.

Tipikusan amerikai cég vetőmagját kell megvenni.

Magyarországon ilyen nincs, és egyébként több cégnek vannak ilyen típusú fajtái, de ez nemcsak kukoricában van, a világ szójatermesztésének döntő többsége GMO-s fajtákkal történik. Nagyon más a megítélése ennek például az amerikai kontinensen, ott másképpen is állnak ehhez, nem ezzel az elővigyázatossággal. Nagyon sokféle vélemény, sokféle hozzáállás van a szabályozásban is. Mi azt szeretnénk, ha ez a GMO-szabályozási elvrendszer a génszerkesztés esetében is érvényesülne egész Európában.

A termelők és Magyarország számára az, hogy valami GMO-mentes, a piacon érték? Azt drágábban lehet eladni?

Ez piaci érték tud lenni, de nem minden piacon érvényesül ez.

Amerikában nyilván nem, de az olyan messze van, hogy oda nem is nagyon érdemes vinni.

Például szója tekintetében. A GMO-mentes szójának az amerikai kontinensen, Brazíliában például külön, elméletileg legalábbis, felára van. Azt drágábban lehet megvenni a piacon. Vannak olyan termények, amelyek esetében ez érvényesül, vannak, ahol nem. A piac eldönti, hogy van-e többletértéke egy adott termény GMO-mentességének. Most például a kukorica esetében, hogy ezt a példát mondjam, ez az európai piacon egyrészt igazából nem érvényes, tőzsdei árak vannak és innentől kezdve a tőzsdei ár az, amely irányadó és teljesen mindegy, hogy az most spanyol GMO-s kukorica vagy magyar GMO-mentes.