Botos Katalin - a Rubiconban megjelent cikke - szerint a mezőgazdaság hanyatlásának első lépése az 1945-ös földosztás volt. Bár a lépés a parasztság földéhségét célozta, a Kommunista Párt politikai célokra használta fel. A földosztás eredményeként létrejött birtokstruktúra gazdaságilag nem volt hatékony, mivel a rengeteg apró parcellán nehéz volt nemzetközi piacra termelni.

A szerző hangsúlyozza, hogy a későbbi téeszesítés indokolt lett volna a nagyüzemi termelés érdekében, de a diktatúra idején erőszakosan és kegyetlenül hajtották végre. Ez a folyamat nemcsak az emberi tényezőt, a humán tőkét pusztította el a középparaszti réteg kiirtásával, hanem jelentős ökológiai károkat is okozott a rövidtávú, mennyiségorientált szemlélet miatt. Ez volt a világháború utáni első tragédia.

A rendszerváltás utáni reprivatizáció tévedései

A második tragédiát a rendszerváltás utáni reprivatizáció hozta el. Botos Katalin szerint a Kisgazdapárt a mezőgazdasági kárpótlás ígéretével szerezte meg a politikai támogatást. A szerző rámutat, hogy az MDF kezdeti agrárprogramja, amelyet Bogárdi Zoltán készített, a kis-középgazdaságokban látta a jövőt, azonban két téves feltételezésre épült: a biztos szovjet- és hazai piac meglétére. A Szovjetunió összeomlása után azonban ezek a piacok megszűntek, és a magyar mezőgazdaság egy felkészületlen, nehéz világpiaci versenyhelyzetbe került.

Botos Katalin hibának tartja az EU-s agrártámogatásokra való túlzott ráhagyatkozást is,

mivel ez rövidtávú gondolkodást és kiszolgáltatottságot eredményezett. Ezt példázza a cukorgyárak esete is, amelyeket felvásároltak, majd bezártak, így a cukorrépa-termelők piac nélkül maradtak.

A szerző szerint a kormánynak támogatnia kellett volna a szövetkezeti modellt, amire Ausztriában látott példát. Úgy véli, az államnak aktívan be kellett volna avatkoznia a gazdaságba, felvásárló szervezetek és helyi élelmiszer-feldolgozó ipar kiépítésével. A magántermelők támogatásának elmaradása és a nagy külföldi kereskedelmi láncok elterjedése miatt a termőfölddel való gazdálkodás sokaknak nem érte meg, ami munkahelyek megszűnéséhez és a vidék elnéptelenedéséhez vezetett.

Botos Katalin felhívja a figyelmet arra, hogy

a lakosság élelmiszer-fogyasztásának jelentős része ma már importból származik, ami komoly devizakiáramlást jelent,

miközben az agrárágazat történelmileg mindig is devizatöbbletet termelt Magyarországnak.

Konklúzió

Végül azt is megállapítja, hogy az agrárium súlyát a politika az elmúlt évtizedek többségében helytelenül mérte fel. A vidék megtartó ereje, az ágazat fontossága az exportban, s ökológiai szerepe elsőrendű helyet adna a gazdaságpolitikában ennek az ágazatnak. Fontos a kocsma, mint közösségi hely; de fontosabb a felvásárló hálózat kiépítése, a kulturális szint emelése, a modern technika beépítése a mindennapokba, hogy a vidéki lét perspektívát jelentsen a fiataloknak.

A szerző a 80-as években az Agrárkutó Intézet munkatársa is volt.