Infostart.hu
eur:
361.54
usd:
315.27
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Gelencsér Ferenc, a Momentum képviselője felszólal a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) módosításáról szóló törvényjavaslat vitájában az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2022. július 12-én. A javaslatot 120 igen szavazattal, 57 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett fogadták el kivételes eljárásban.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Újabb momentumos politikus lép vissza a héten a 2026-os választástól

Gelencsér Ferenc a második a pártból, aki a héten bejelentette, hogy nem indul jövőre a választáson. A Momentum képviselője úgy véli, így tudja segíteni a kormányváltást.

"Úgy döntöttem, hogy 2026-ban nem fogok indulni a választáson. Változás kell, és ha úgy tudom segíteni ezt a változást, hogy nem indulok el, akkor így fogom segíteni, mert ennek az országnak változásra van szüksége" - írja Facebook-bejegyzésében Gelencsér Ferenc, a Momentum képviselője. Hozzátette, április 5-én lemondott a Momentumon belüli választókerületi felelős pozíciójáról is.

Gelencsér Ferenc 2022-től 2023-ig volt a párt elnöke, 2022 és 2024 között pedig frakcióvezetője. Posztjában úgy indokolta döntését: "Jövőre választás lesz, és úgy néz ki, hogy a változás lehetősége soha nem látott közelségben van. Magamat és az elmúlt közel egy évtizednyi aktivitásomat köpném szembe, ha gátolnám, nem pedig segíteném ezt a változást."

Egy nappal korábban, hétfőn Tóth Endre szintén momentumos politikus, akit 2022-ben választottak Budafok-Budatétény egyéni országgyűlési képviselőjévé, jelentette be, hogy szintén nem indul a 2026-os választáson.

Május 7-én, ahogy arról az Infostart is beszámolt, a párt egyik alapítója, Fekete-Győr András jelentette ki, hogy ne induljon a Momentum a 2026-os választásokon, helyette állítson fel egy 500 millió forintos rendszerváltó alapot.

A Momentum elnöksége hétfőn jelentette be, hogy a legutóbbi elnökségi ülés döntése alapján nem indulna a párt a 2026-os országgyűlési választáson, de a végső döntést majd csak a június 7-i rendkívüli küldöttgyűlésen hozzák meg.

Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Meglépi a kormány: gyökeres változás jön a magyar pedagógusok életében

Meglépi a kormány: gyökeres változás jön a magyar pedagógusok életében

A kormány átalakítja a pedagógusok továbbképzési rendszerét: megszünteti a központilag szervezett tartalmi megújító képzéseket, eltörli a gyakornokoknak a Nemzeti alaptantervből tett kötelező vizsgáját, és lehetővé teszi, hogy az oktatási intézmények saját belső továbbképzéseket szervezzenek. A változtatást azzal indokolták, hogy az eddigi centralizált rendszer teret adott az ideológiai befolyásolásnak, és nem alkalmazkodott a helyi igényekhez. A második ütemben a piaci alapú, szabadon választható képzéseket is visszaépítik a rendszerbe, valamint bevonják a szakképzési és bölcsődei dolgozókat is. A módosításokról társadalmi egyeztetést kezdeményez a kormány.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×