Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.88
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa
Nyitókép: Pexels.com

Korányi G. Tamás: a Fed döntése után odalehet a BUX világelsősége

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve a többségi piaci várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamat-tartományt szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén. Ennek hatásairól Korányi G. Tamás tőzsdei szakértőt kérdeztük.

Bár a Fed döntése nem érte váratlanul a piacot, annak mértéke kérdéses volt, vagyis hogy a legutóbbi, 2020-as után negyed, vagy esetleg egy nagyobbat, fél százalékot vág. Mint ismeretes, utóbbi történt, amivel az új kamatszint a 4,75-5,00 százalék közötti sáv lett. Ráadásul szinte biztosra vehető, hogy november–decemberben további negyed-negyed százalékot fognak vágni, így az év végig az 5,5 százalékos kamatból egy teljes százalék elvész majd – mondta az InfoRádióban Korányi G. Tamás.

A Fed-elnök szavaiból kiderült, hogy az infláció – a szervezet várakozásainak megfelelően – tartósan a 2 százalék felé halad, ugyanakkor a munkanélküliségi adatok nem egyértelműen ennyire jók. Ezzel összhangban a korábbi 2,6 százalékos inflációs várakozást 2,3 százalékra módosították decemberre, ugyanakkor a várható munkanélküliség 4 százalékos mértékét 4,4-re – ismertette a tőzsdei szakértő.

Jerome Powell hangsúlyozta, nemcsak az infláció, hanem a munkanélküliség leszorítása is fontos, a Fed pedig mindkettőre „adatvezérelt üzemmódban” figyel, vagyis amennyiben az adatok indkolják, lépnek. Korányi G. Tamás meglátása szerint a Fed-elnök utóbbi kijelentésével igyekezett kivédeni azt a vádat, hogy talán túl későn született döntés a fél százalékos csökkentésről.

Tőzsdei reakciók

Az elmúlt napon az amerikai árak jellemzően csökkentek: a Nasdaq részvénypiaci indexe fél, a FNP-é 0,3 százasékkal esett, éjszaka viszont az ázsiai tőzsdék egyértelműen pozitívan reagáltak, ahogyan csütörtök reggel az európai piacok is. Előbbiek 2 százalékos, utóbbiak egy-másfél százalékos pluszban kezdtek csütörtökön. Az ázsiai piacok hatására a japán jen gyengült, míg a bitcoin árfolyama 62 ezer dollárra erősödött. Miután a Fed döntése nem érte váratlanul a piacot, a dollár egy ideig tartotta magát, majd az is gyengülésnek indult.

Korányi G. Tamás érdekességként jegyezte meg, hogy ha az előrejelzések alapján az amerikai piacok is erősödésbe kezdenek a csütörtöki napon, akkor elképzelhető, hogy a BUX világelsősége rövid életű lesz. Ezt a magyar részvényindex a január óta tartó, immár 20 százalékos erősödésével (forintban) érte el a szerdai napon. Rövidesen viszont az eddigi első, a csütörtökön 18 százalékos pluszban záró S&P500 visszaelőzhet.

Ismeretes, a BUX 96 százalékát négy blue chip – OTP, Richter, Telekom és Mol – adja, míg máshol ennél sokkal szélesebb a tőzsdei paletta, az S&P például félezer részvény értékéből áll össze. „Nálunk a négyből három papírnál nagyon pozitív körülmények vannak, tehát alapvetően egyedi sztorik szolgáltatják a BUX szárnyalását” – magyarázta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol

Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol

A nyári hónapok aszályos időjárása után a hétvégén végre jelentős mennyiségű csapadék hullott Magyarországon. Több mérőállomáson is meghaladta a 30 milimétert az eső mennyisége. A részletekről és a következő napok várható időjárásáról Vaszkó Andrást, a HungaroMet meteorológusát kérdezte az InfoRádió. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője pedig a hazai tavak, folyók vízszintjéről adott tájékoztatást.

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

Alig mozdul a forint: az euró 365 közelében jár, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is lényegében stagnál, miközben a dollárral szemben gyengül, az árfolyam 326 és 327 forint között mozog. A dollár eközben másfél éves csúcsa közelében jár, a piaci figyelem pedig a közel-keleti feszültségekre és a szerdán érkező amerikai inflációs adatra irányul. A fogyasztóiár-index az egyik utolsó fontos adat lesz a Fed október végi kamatdöntése előtt, amelyre a piac jelenleg 81 százalékos eséllyel változatlan kamatot áraz, egy vártnál erősebb inflációs adat azonban az elemzők szerint ismét napirendre hozhatja a januári szigorítást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×