Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
324.97
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook/Lázár János

Arccal a barnamezők felé – ÉVOSZ-elnök az új építészeti törvényről

Magyarország megérett arra, hogy minőségi előrelépés legyen az építőiparban – közölte Lázár János építési és közlekedési miniszter az építészetről szóló törvényjavaslat koncepciójáról. Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke azt mondta az InfoRádióban, hogy a tervezésben is hasonló előrelépésre lenne szükség, és kiemelte a kötelező felelősségbiztosítás erősítését.

Lázár János építési és közlekedési miniszter múlt héten jelentette be, hogy elkészült az építésügyre és az építészetre vonatkozó szabályozási javaslat, amely szerdán, szeptember 20-án kerül a kormány elé.

A tárcavezető kiemelte: az új jogszabályt rendkívül széles körű társadalmi egyeztetés előzte meg: több mint 5000 szakmai javaslatot vizsgáltak meg. Szerinte ez garancia a szaktudás, a szakszerűség és a minőség érvényesítésére. Ugyanakkor hozzátette: még a parlamenti vita során is van mód a változtatásra. Lázár János tájékoztatása szerint a törvényjavaslattal kapcsolatban egyeztetett az Építési Vállalkozók Országos Szövetségével (ÉVOSZ) és a Magyar Építész Kamara képviselőivel is.

Lázár János a múlt héten tartott 28. Országos Főépítészeti Konferencia megnyitóján azt mondta: elkészítettek egy szabályozási javaslatot, amely az építésügyre és az építészetre vonatkozó joganyag összegzését jelenti. Arról is beszélt, hogy 299 paragrafus várja azt, hogy a kabinet megtárgyalja. „Úgy tudok a kormány elé állni, hogy nem hiszem, hogy az elmúlt évtizedben volt olyan törvényjavaslata a kormányzatnak a parlament felé, amelyet ilyen mélységű társadalmi egyeztetés és vita előzött volna meg” – fogalmazott a miniszter.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke azt mondta az InfoRádióban, az új építészeti törvény pozitívumának tartja a többi között a barnamezős beruházások ösztönzését, a hazai építési termékek előnyben részesítését, valamint a kötelező felelősségbiztosítás erősítését. „Többfordulós egyeztetés volt azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán mit tekintsünk hazai építési terméknek.

Fontosnak tartottuk azt, hogy az úgynevezett regionális építési termékek is kerüljenek be a kedvezményezett körbe”

– közölte.

Ezalatt azt érti az ÉVOSZ, hogy legnagyobb megrendelőként az állam úgy kérjen ajánlatokat az építési beruházási, közbeszerzési piacon, hogy aki hazai vagy regionális építési terméket használ, az előnyhöz tudjon jutni, hiszen „ezeknek az itt beszerezhető termékeknek a legkisebb az energiafelhasználása" – szemben az importtermékekkel.

Kiemelte, hogy nagyon fontosnak tartják a hazai építési termékek, erőforrások előnyben való részesítését.

„Kértük, hogy a tervezőknél és a kivitelezőknél legyen meg a kötelező felelősségbiztosítás.

Ez mindenkit véd: tervezőt, kivitelezőt, kárt elszenvedő személyt, megrendelőt” – mondta Koji László, aki hozzátette: a minőségi tervezésben mindenképpen egy magasabb minimumszintre lesz szükség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×