eur:
393.73
usd:
364.98
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke előadást tart a 21 éves az utazó című magazin díjátadóval egybekötött konferenciáján a budapesti Párisi Udvar Hotel Budapestben 2019. június 12-én.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Flesch Tamás: 2022 is elképesztő nehéz éve lesz a szállodaiparnak

A szállodaiparban a koronavírus-járvány felgyorsította a digitalizációs folyamatokat – mondta az Infotér Konferencia után a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke. Flesch Tamás szerint sok munkavállalót nehéz lesz visszacsábítani a szállodaiparba, pedig jövőre megközelíthetik a válság előtti forgalmat.

A digitális turizmus térnyerésének lényegi eleme, hogy ezt nem a Covid hozta el, hanem csak felgyorsította. Ez megtörtént volna 5-10 éven belül, és a mostani munkaerőhelyzet miatt is fontos, hiszen meg kell próbálnunk bizonyos munkakörökben digitálisan helyettesíteni embereket, ahol erre lehetőség van, mert nincs annyi ember, akit alkalmazni tudunk – mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke. Azt is hozzátette azonban, hogy emellett a digitalizáció révén a mai új generációnak, az új utazási szokásoknak meg kell felelnie a szállodaszakmának.

"Rengeteg olyan digitalizációs fejlesztés van, amit már ma is használnak a vendégek, legfeljebb nem így fogalmazzák meg. Többek között ilyen a készpénzmentes fizetés, egy telefonnal kézben bárhol tud unkfizetni, telefonról bármikor foglalhatunk szobát, kifizethetjük előre, lefoglalhatjuk az éttermünket online. Nagyon sok ilyen apró része van, ami sokszor fel sem tűnik, de ez mind-mind a digitalizációhoz tartozik" – mondta a szakember.

A digitalizáció fejlesztésére azért is szükség van Flesch Tamás szerint, mert egyelőre erőteljes lemaradásban vagyunk, általában a cégek digitalizációjában is az EU-s rangsor utolsó helyein kullogunk, viszont gyorsan be lehet érni a többieket. "Ha erre megszületik az igény, mert támogatásban most van rá lehetőség, akkor onnantól kezdve nagyon nagy léptékek lehet haladni.

Van, mit behoznunk"

– mondta.

Nagy probléma a munkaerőhiány

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke beszélt a szállodák idei évéről is, szerinte a belföldi turizmus nagyon erős volt, ma a Budapesten kívüli szállodáknak nagyon nagy okuk nincs panaszra, Budapesten egyelőre nem igazi a helyzet, ugyanakkor sokat javult, hiszen most már 50 százalék körüli a foglaltság, szemben a tavalyi hasonló időszak 0 százalékával.

"Mi bizakodók vagyunk, a foglalási kedv egyre inkább növekszik, és jövő tavaszra talán 2019-re hasonlító forgalom is lehet már. Természetesen a forgalomnövekedés jelen pillanatban nem elegendő, hiszen nagyon komoly költségnövekedéssel nézünk szembe, mint a munkaerőpiacon, mind az alapanyagok tekintetében, mint az energiaárak tekintetében, ilyen szempontból

2022 is elképesztő nehéz éve lesz a szállodaiparnak"

– mondta Flesch Tamás.

Az egyik nagy probléma a munkaerőhiány, egyelőre nem indult meg a visszavándorlás, sokan bizonytalannak érzik a helyzetet, és kivárnak.

"Sokaknál ezt az életformát, amit nagyon kell szeretni, hogy hétköznap délután, éjszaka, hétvégén, karácsonykor, húsvétkor is kell dolgozni, felváltotta egy hétfőtől péntekig tartó nyugodtabb állás, őket sokkal nehezebb kimozdítani ebből a komfortzónából. Ha erőteljesebben el fog indulni a turizmus jövő tavasszal, akkor talán többeket vissza lehet csábítani a szakmába, de sok munka lesz ezzel" – vélekedett Flesch Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×