eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Számítógépen dolgozik egy szakember az IT Services Hungary Kft. (ITSH) újonnan felavatott IX. kerületi székházában 2018. augusztus 30-án. Az ITSH a német T-Systems International leányvállalataként a legnagyobb infokommunikációs szolgáltató Magyarországon, több mint 4600 munkavállalót foglalkoztat.
Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd

Fontos figyelmeztetés: ki kell adni idén a 2018-as szabadságokat

Csak az életkor után járó napok vihetőek át a jövő évre, ez munkavállalónként 1-10 nap között változhat.

A Munka törvénykönyve rendelkezése szerint

év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei szabadságát,

a jogszabálytól csak kivételes esetekben lehet eltérni - hívta fel a figyelmet a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft.

A Trenkwalder szerint számos cég küzd jelentős elmaradásokkal a szabadságok kiadásánál, a helyzet megoldását pedig nehezítheti a munkaerőhiány, illetve a karácsony előtti csúcsidőszak fokozott terhelése is. Arra is rámutattak, hogy a munkavállaló az éves szabadságkeretéből hét munkanappal szabadon rendelkezhet, ezt az időkeretet pedig a munkáltató köteles legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kiadni, ha a munkavállaló a kérést legalább 15 nappal korábban jelezte - olvasható a Napi.hu-n.

A következő évre csupán az életkor szerint járó pótszabadság vihető át, ami kortól függően 1-10 nap lehet. Ugyanakkor megjegyezték, hogy

a pótszabadság átvitele nem automatikus, erről a feleknek naptári évenként külön meg kell állapodniuk,

és ekkor is csupán a tárgyévet követő év december 31-éig adhatóak ki.

A szabadság

abban az esetben csúszhat még át 2019-re, ha a munkavállaló 2018. végén kezdi meg a szabadságát, ekkor ugyanis 5 munkanapot áttolhat jövőre,

azaz ha valaki már idén december 28-án pénteken szabadságra megy, még 2018-as szabadsága terhére egészen

január 8-ig pihenhet,

amennyiben a szabadságát közben nem szakítja meg.

Azon munkavállalóknál viszont, akik az év utolsó negyedévében kezdték munkaviszonyukat, az adott időszakra járó tárgyévi szabadság a következő év március 31-éig adható ki.

Az is előfordulhat, hogy a munkavállalónál merül fel olyan ok, ami nem teszi lehetővé a szabadság kiadását, az ok megszűnését követően azonban 60 napon belül meg kell kezdeni a szabadság kiadását. Példaként a keresőképtelenséget jelentő betegséget vagy gyesről való visszatérést említették.

Az év végéhez közeledve minden cégnek időszerű átvilágítani, melyik munkavállalója hol tart az idei szabadságok felhasználásában, már csak azért is, mert

a munkáltató 15 nappal előre köteles közölni dolgozójával, ha szabadságra küldi.

A munkavállalók ki nem adott szabadsága nem vész el, annak kiadását a munkavállaló a munkaviszony tartama alatt később is követelheti. Igaz, a szabadság pénzben ekkor sem váltható meg - arra csak a munkaviszony megszűnése esetén van lehetőség.

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×