Infostart.hu
eur:
385.06
usd:
331.81
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Stabil a Budapesti Nagybani Piac bevétele és nyeresége

A Budapesti Nagybani Piac Zrt. az idén, hasonlóan az elmúlt két évhez, várhatón nettó 2,7 milliárd forint bevételt és 700 millió forint nyereséget ér el - közölte a társaság marketing és fejlesztési igazgatója.

Klucsik Zoltán elmondta, a negyedszázados jubileumát ünneplő piac áruforgalma évek óta szintén állandó, az idén is 400 ezer tonna körül alakul.

Hozzátette, a 32 hektáros területen folyamatosan fejlesztik a létesítményeket annak érdekében, hogy az eladók és a vevők komfortos körülményeket között üzletelhessenek. A következő öt évben fedetté teszik a piac újabb szektorát, mintegy 500 millió forintért, és újabb raktárcsarnok építését is tervezik, mintegy 1 milliárd forintért.

Házi Zoltán vezérigazgató elmondta, az M5-ös autópálya és az M0-s körgyűrű találkozásánál lévő új helyszín jó választásnak bizonyult, mára naponta átlagosan 1200 belépő termelővel és 2300 vevővel működik a létesítmény.

A 25 év alatt az egyik legnépszerűbb áruból, a burgonyából 750 000 tonna, míg például görögdinnyéből 625 000 tonna fogyott - mondta. Hozzátette: a legidősebb, máig aktív termelő 84 éves, és van olyan eladó, aki 345 kilométert utazik, hogy a nagybanin értékesíthessen.

Mostani helyén a Budapesti Nagybani Piac 1991 nyarán nyitotta meg kapuit, ahová a Bosnyák térről költözött.

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×