Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Rekordévet zárt tavaly a szlovák autóipar

Rekordévet zárt tavaly a szlovák autóipar, az ország három autógyárában előállított gépkocsik száma 2015-ben meghaladta az egymilliót - derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) által hétfőn Pozsonyban ismertetett számadatokból.

A ZAP statisztikái szerint a három szlovákiai autógyár, a pozsonyi Volkswagen, a zsolnai Kia és a nagyszombati Citroën üzemeiben gyártott gépkocsik száma tavaly valamivel több mint 3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 971 ezret, ami viszont nem egészen két százalékkal volt kevesebb mint 2013-ban.

"Nagyon örülünk a 2015-ben elért új gyártási rekordnak, a millió szép szám, amely várhatóan a negyedik autógyár, a Jaguar Land Rover gyártásának beindulásával tovább emelkedik majd" - mondta Juraj Sinay, a ZAP elnöke.

A Jaguar Land Rover új szlovákiai gyára a tervek szerint 2018-ban kezdi meg a termelést, az új, Nyitra melletti üzem építéséről tavaly decemberben írták alá a beruházási szerződést a brit autómárka és a szlovák kormány vezető képviselői.

A ZAP adatai szerint Szlovákia tavaly is megőrizte világelsőségét az egy főre eső gépkocsigyártásban, ami 2015-ben 184 darabra emelkedett ezer lakosra számítva, egy évvel korábban pedig 179 volt.

Tavaly emelkedett Szlovákiában az eladott új gépkocsik száma is, 77 948 darabot tett ki, ami 7,91 százalékos növekedés éves szinten. A kis haszongépjárművek kategóriájában az eladások növekedése éves szinten csaknem 30 százalékot tett ki, ebben a kategóriában 2015-ben csaknem 7 ezer 300 új autót értékesítettek a szlovák piacon, szemben az egy évvel korábbi 5 ezer 600-zal.

Tavaly a szlovák autóipar közvetlenül 80 ezer embert foglalkoztatott, közvetve több mint 200 ezer embernek adott munkát. Az autóipari ágazat termelése 2015-ben a szlovák GDP több mint 12 százalékát, a szlovák ipar teljesítményének pedig 44 százalékát adta. Az autóipar az ipari exportban 35, a teljes kivitelben pedig 26 százalékkal részesült tavaly.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×