Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Két atomerőmű építését tervezi a lengyel kormány

A lengyel kormány elfogadta a nemzeti atomenergia-programot, megteremtve a jogi és technológiai kereteit két, egyenként 3 ezer megawatt teljesítményű atomerőmű megépítésének - adta hírül közleményében a varsói gazdasági minisztérium.

Az első atomerőmű első blokkjának építése (az erőmű a választott technológiától függően két vagy három blokkból állna) 2019-ben kezdődne, költségeit 40-60 milliárd zlotyra (9,5-14,3 milliárd euró) becsülik. A helyszínt és az alkalmazandó technológiát 2016 vége előtt teszik közzé. A reaktor 2024 végére kerülne üzemkész állapotba.

A második atomerőmű építését 2025-ben kezdenék el, és a program szerint 2035-ben fejeznék be.

A dokumentum szerint a nukleáris, szén-, gáztüzelésű, illetve megújuló energiaforrásokra alapozó erőművek költségeit összehasonlítva megállapítható, hogy az atomerőművek versenyképesek még a legolcsóbb klasszikus energiaforrásokkal szemben is. Ez a széndioxid-kibocsátási jogok és a fosszilis üzemanyagok növekvő költségeivel magyarázható.

Hanna Trojanowska, a lengyel kormány atomenergia-ügyi biztosa a múlt héten közölte, hogy az atomenergia-program "zöld jelzést" ad a kormánynak két atomerőmű megépítésére, de a konkrét döntések az állami PGE energiaszolgáltató kezében vannak.

Lengyelországnak jelenleg nincs atomerőműve, energiájának zömét változatlanul szénből nyeri, amelyből nagy készletekkel rendelkezik, de szeretné csökkenteni részesedését energiatermelésében. Ebben nagymértékben számít az utóbbi években feltárt jelentős palagáz-készleteinek ipari felhasználására.

Az ország villanyáram-termelésének 91 százalékát kőszén- és lignittüzelésű erőművek fedezik.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×