A Szegedi Tudományegyetem Növénybiológiai Tanszékének munkatársai és diákjai a napokban Nagyváradra utaztak, hogy a helyi egyetem kutatóival közösen, a CleanAIR nevű Interreg program keretében dolgozzanak a püspökfürdői hévízi tündérrózsa megmentésén, ugyanis kiszáradt az élőhelye – számolt be róla a Telex.
A helyszín alig karnyújtásnyira fekszik a magyar határtól: a Nagyvárad melletti Püspökfürdőn, a hajdani Pece-tóban élt évszázadokon át Európa egyetlen természetes termálvízi tündérrózsa-populációja. A növény felfedezése a polihisztor Kitaibel Pál nevéhez fűződik, aki 1798-ban, a környék flóráját kutatva azonosította a meleg forrásokban virágzó egyiptomi lótuszt – ami a valóságban nem lótusz, hanem egy különleges tündérrózsafaj.
A növény igazi otthona az 1834-es érmelléki földrengés és az azt követő földcsuszamlás után alakult ki, amikor a gőzölgő Bugyogó-forrás vize egybefüggő természetes tavat duzzasztott a Pece-patakon. A bihari csoda a 19. század második felében már sorra vonzotta a tudósokat: Flatt Károly évtizedeken át tanulmányozta a Sebes-Körös völgyét, és a Nílusból hozatott lótuszokkal összevetve igazolta a faj rokonságát, miközben már az 1880-as évek végén a meleg vizű rezervátum sürgető védelmét követelte.
Nyitóképünk az Indiai vörös tündérrózsát ábrázolja a Hévízi-tóban.




