Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.76
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Bankszövetség: Matolcsy bejelentése ellentmond a decemberi megállapodásnak

A Magyar Bankszövetség szerint a kormány csütörtöki bejelentése, amely szerint a pénzügyi tranzakciós illetékből származó bevétel elérheti a 280 milliárd forintot, ellentmond a kormány és a bankszövetség 2011. decemberi megállapodásának, és a közelmúlt szakmai egyeztetéseinek, hiszen az eddigi szakmai elemzések ezen összeg kevesebb mint a felére vonatkoztak.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön, a kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy a jövő évi költségvetési kiadások 170 milliárd forintos növekményének oroszlánrészét úgy finanszírozzák, hogy a pénzügyi tranzakciós illetékből a korábban tervezett 130 milliárd forinttal szemben 280 milliárd forintot szednek be.

A parlament elé beterjesztett törvényjavaslat alapján 300-400 milliárd forint folyhatna be felső korlát nélkül ebből az adónemből.

A miniszter elmondta, hogy a kormány több kérdésben folytat tárgyalásokat a bankszövetséggel, így a tranzakciós illeték felső korlátjáról, a bankadó esetleges kivezetéséről, valamint egy pénzügyi élénkítő paktumról. Úgy fogalmazott: "ha kivezetik a bankadót, nem lehetne általános felső korlátja a tranzakciós illetéknek", hiszen a bankadó kivezetése révén kieső forrást pótolni kell. Közölte, hogy a tárgyalások témája emellett egy új otthonteremtési program, mert a mostani "lássuk be, nem működik".

A bankszövetség elnöksége nevében kiadott közlemény emlékeztet arra: a szakmai tárgyalások megkezdésekor a felek megállapodtak, hogy a közösen kialakítandó megoldási javaslat eléréséig zárt egyeztetéseket folytatnak, és azt a sajtó bevonásával és kommunikációs eszközökkel nem befolyásolják.

A bankszektor a gazdaság szerves része, amely minden ágazattal kölcsönös, egymásra utalt kapcsolatban áll. A válságkezelési intézkedések jelentős, az európai uniós gyakorlathoz képest tízszeres többletterhet helyeztek már eddig is a magyar bankszektorra. A folyamatosan fenntartott többletadóztatás és az új szabályozási terhek hatására a bankrendszer nem képes hitelezési aktivitását szinten tartani, ami rontja a gazdaság növekedési pályára állításának az esélyét - hangsúlyozza a közlemény.

"A mai nap bejelentett tranzakciós illeték mérték tovább rontaná a gazdaság megroppant versenyképességét, csökkentené a kilábalási esélyeket, hozzájárulna a feketegazdaság térnyeréséhez, és nem utolsósorban jelentősen megnövelné a pénzügyi tranzakciók külföldre áramlásának esélyét. A Magyar Bankszövetség a megoldást a hatásmechanizmusok feltárásán alapuló szakmai tárgyalások folytatásában látja" - fogalmaz a közlemény.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×