Infostart.hu
eur:
359.2
usd:
308.92
bux:
132690.84
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Bontani kezdte az autópálya melletti utat az M7-es egyik alvállalkozója

Nem sokkal szerda reggel nyolc óra előtt, Zalakomár közelében bontatni kezdte az autópálya melletti egyik mezőgazdasági feltáró utat az M7-es építésének egyik alvállalkozója, mert nem fizették ki a munkáját.

Gaál Zoltán, a zalaegerszegi ZalaSprint-M Kft. építésvezetője a helyszínen azt mondta az MTI tudósítójának, hogy mintegy 24 ezer tonna mészkő és töltésföld felhasználásával készítették el az M7-es autópálya munkálatainak részét képező mezőgazdasági utakat. Miután a cég a közvetlen megrendelőtől nem kapta meg a tavaly elvégzett munka teljes ellenértékét, a követelését eladta az Ittasofőr Kft.-nek, amely szerdán megkezdte a bontást.

A követelést megvásárló cég ügyvezetője, Mészáros László tudomása szerint "tipikus lánctartozásról van szó", miután az M7-es építése során több alvállalkozói szinten keresztül kapta meg és végezte el a konkrét munkát a ZalaSprint-M Kft. A munkáért 83,6 millió forintot kellett volna fizetnie a megrendelő Nyírút Építőipari és Kereskedelmi Kft.-nek, de csak 40,6 millió forintot utalt át. A fennálló követelést vásárolta meg az Ittasofőr Kft., amely a kitermelt földet és mészkövet értékesíteni akarja.

A meglehetősen bonyolult megrendelői láncolatról azt mondta: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megkezdett autópálya-építés nyertese a PVT-M7 Konzorcium volt, amelyben a Porr Építő Kft. a fő résztvevő. A Porr a balatonfüredi Kutas B.B.B. Kft.-nek adta ki a mezőgazdasági utakra vonatkozó megrendelést, de ez a cég közbeiktatta a Mezőbau Invest '09 Kft.-t, azonban még itt sincs vége a láncnak. A Mezőbau ugyanis a nyíradonyi Nyírút Kft.-nek adta tovább a megrendelést, amely végül megbízta a ZalaSprint-M Kft.-t a munkálatok elvégzésével.

Mészáros László hozzátette: a Nyírút Kft. képviselői az utóbbi hónapokban elérhetetlenekké váltak, tudomása szerint januárban, éppen hasonló lánctartozásos ügy miatt előzetes letartóztatásba került a cég vezetője. A Kutas B.B.B. Kft. elismerte ugyan a fizetési kötelezettségét - miután a láncban közöttük lévő Mezőbau Kft. tulajdonosa a Kutasnál is dolgozik -, ennek ellenére mégsem fizetett.

A ZalaSprint-M képviselői a fővállalkozót is megkeresték, ám a Porr jogi képviselőjétől azt a tájékoztatást kapták, hogy velük nem állnak jogviszonyban, ők a közvetlen alvállalkozóikat kifizették.

Címlapról ajánljuk
Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, hétfőn jön előrelépés az ügyben. Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, miközben kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Magyar Péter ma Bécsben folytatja diplomáciai körútját, miután tegnap Lengyelországban Donald Tusk miniszterelnökkel és több magas rangú tisztviselővel tárgyalt. Közben itthon sem állt meg a politikai nagyüzem: az átadás-átvételi dokumentumok alapján 285,6 milliárd forintos költségvetési feszültség került elő három nagy állami projekt körül, Bóna Szabolcs agrárminiszter az ukrán agrárimport tilalmának gyors visszaállítását ígérte, újabb fejlemények érkeztek a METU-ügyben, valamint folytatódnak a vizsgálatok az azbesztszennyezés és a BYD szegedi beruházása körül. A Tisza-kormány emellett benyújtotta első alkotmánymódosító javaslatait is, amelyek a miniszterelnöki mandátum 8 évre korlátozását, a kekva-rendszer lebontását és a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését célozzák. A kormányzati lépések legfontosabb csütörtöki fejleményeit percről percre követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×