Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Megindulhat az eurózóna gazdaságának szerény fellendülése

Elkezdődhet az eurózóna gazdaságának szerény fellendülése az amerikai Conference Board által készített összetett index szerint, amely júliusban 1,6 százalékkal, 97,4 pontra emelkedett.

Egy hónappal korábban az emelkedés 1,4 százalékos, májusban pedig 1,8 százalékos volt. Az index, amely nyolc, a gazdaság aktivitását mérő részmutatóból tevődik össze, negyedik hónapja folyamatosan emelkedik, és ez a Conference Board szerint már az egyértelmű élénkülés jele.

Jean-Claude Manini, a kutatóintézet vezető közgazdásza azt mondta: az adatok szerint a Franciaországban és Németországban tapasztalt enyhe gazdasági növekedés kiterjedhet az egész eurózónára. Hozzátette azonban, hogy a jelenlegi gazdasági húzóerők továbbra is gyengék, így korai lenne kijelenteni, hogy az eurózónában hamarosan fenntartható fellendülés indul el.

Az indexből arra lehet következtetni, hogy a 16 államból álló térségben szerény növekedés lehet az idei év harmadik negyedévében, az elmúlt három hónap csökkenése után.

A Conference Board tavaly december óta közöl adatokat az eurózónáról. Az index összetevői közé tartozik egyebek mellett az Európai Bizottság, az unió statisztikai hivatala, az Eurostat, az Európai Központi Bank gazdaságra vonatkozó mutatói.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×