Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A lélektani határ felett a tokiói tőzsde

Több mint másfél százalékos emelkedéssel a lélektaninak számító 10 ezer pont fölé erősödött a tokiói értéktőzsde vezető indexe pénteken. Emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde vezető indexei is csütörtökön.

A tokiói börze irányadó Nikkei225 mutatója 1,6 százalék (154,49 pont) növekedéssel 10 135,82 ponton, október 7-e óta legmagasabb szinten zárta a napot.

A befektetőket részben az késztette vásárlásra, hogy pénteken közölt adat szerint májusban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a kínai ipari termelés, miközben az áprilisi japán ipari termelés 5,9 százalékkal nőtt havi szinten, ami 1953 óta a legnagyobb bővülés volt. Ezt megelőzően, csütörtökön jelentették be, hogy májusban bővült az amerikai kiskereskedelmi eladás, három hónapon belül először.

A befektetői derűlátást erősítette, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 1,9 százalékról 2,4 százalékra módosította a globális gazdaság jövő évi növekedésére vonatkozó előrejelzését. Az IMF ezzel egyidejűleg megerősítette az idei évre vonatkozó 1,3 százalékos globális GDP-csökkenési becslését.

Ezek alapján a szakértők úgy vélik, hogy a globális gazdaság túljutott a nehezén.

Jelentősen, több mint öt százalékkal emelkedett a Nomura Holdings árfolyama, mert a Merrill Lynch tartásról vásárlásra javította a részvényt. A Merrill szerint japán legnagyobb brókercége ismét nyereségessé válik a következő pénzügyi évben.

Emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde vezető indexei is csütörtökön. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,4 százalék (31,90 pont) erősödéssel 8770,92 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvényekkel telített Nasdaq Composite mutató 0,5 százalékkal (9,29 ponttal) 1862,37 pontra nőtt.

A kereskedők azt mondták, hogy a kedvező amerikai makrogazdasági adatokra, továbbá a kőolaj és a nyersanyagárak emelkedésére drágultak a részvények.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a kiskereskedelmi eladások 0,5 százalékkal növekedtek májusban. Igaz, a bővülés elsősorban a magasabb benzinárnak köszönhető. Az autó- és benzineladás nélkül számolva a növekedés csupán 0,1 százalék volt. A munkanélküli segélyt első ízben kérelmezők száma a vártnál négyszeresével, 24 ezerrel 601 ezerre csökkent.

Drágultak a banki részvények, miután a Goldman Sachs feljavította a Regions Financial Corp és a a Fifth Third Bancorp részvényminősítését.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×