Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
324.38
bux:
0
2026. október 16. péntek Gál

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél egyesül az állami vagyon

Január 1-jétől a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. veszi át a jelenleg három szervezet által ellátott állami vagyon kezelését.

December 31-én megszűnik az ÁPV, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és a Nemzeti Földapalkezelő. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lesz mindhárom jogutóda, és célja az lesz, hogy a jelenleg könyv szerint 10.000 milliárd forintot érő állami vagyont a leghatékonyebben kezelje.

A védett cégrészek, műemlékek és védett természeti értékek kivételével elméletileg minden eladható lesz, mint ahogy ez a gyakorlatban eddig is így volt, mondta Tátrai Miklós.

Az új szervezet egyik első feladata az lesz, hogy megállapítsa az állami vagyon valódi értékét, ami pedig az eladásokat illeti, azokból működési költséget nem lehet majd fedezni.

Az átláthatóbb vagyonkezelés érdekében minden állami szervezet bérelni fogja majd az ingatlant, amiben eddig ingyen lehetett, de ehhez a költségvetésből kapják meg a szükséges pénzt.

Kevesebben dolgoznak majd az új szervezetben

A jelenlegi három vagyonkezelő szervezet összesen nagyjából 600 embert alkalmaz, az új szervezetben a létszám várhatóan ennek kétharmada lesz.

Tátrai Miklós elmondta, hogy az eddig bejelentetteken túl nem tervezik állami vagyonelemek eladását.

A Vagyonkezelő Tanács tagjait a miniszterelnök javaslatára az államfő nevezi ki, a felügyelőbizottság tagjait pedig a parlamenti frakciók és az Érdekegyeztető Tanács munkáltatói és munkavállalói képviselői delegálják majd.

Fidesz: tovább mélyülhet a szociális válság

A Fidesz szerint a nemzeti vagyon eladása a szociális válság további mélyülését eredményezi majd.

Szijjártó Péter szóvivő hangsúlyozta: a törvény elfogadása lehetővé teszi számos közszolgáltatást nyújtó társaság privatizálását, így várhatóan emelkedni fog a víz, az energia és a postai szolgáltatások ára.

Az ellenzéki politikus hozzátette: a közelmúltban a vízügyi tárca egyik tisztségviselője is elismerte, hogy a vízművek privatizálása után 50-100 százalékkal növekedhet a víz díja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.

Közös energiaár-letörési tervet készít az EU – éjszaka a csúcson

A jelenlegi geopolitikai kontextus globális ellátási láncokra, az energiabiztonságra, valamint az energia- és üzemanyagárakra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt, különös tekintettel a háztartásokra és az iparra, az Európai Tanács Brüsszelben tanácskozó tagjai a magas energiaárak kezelésének kritikus fontosságát hangsúlyozták.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×