Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Hókásától nedves tavaszi tőzike (Leucojum vernum) a szombathelyi Kámoni Arborétumban.
Nyitókép: MTI/Czika László

Kiderült, meddig marad a hideg és az eső, mutatjuk a hétvégét is - videó

Szombaton és vasárnap már 26-27 fokig melegszik a levegő. A jövőhét sem indul rosszul, legalábbis, ami a hőmérsékletet illeti, igaz, többnyire csak rövid napos időszakok lesznek, és többfelé várható zápor, zivatar.

Csütörtök estig a Dunántúlon végig erősen felhős vagy borult marad az ég, míg tőle keletre szakadozottabb, kevesebb lesz a felhőzet. Délelőtt a Dunántúlon gyenge eső, szitálás még előfordulhat, ugyanakkor késő délután, kora este északkeleten elszórtan zápor, esetleg zivatar kialakulása valószínű. Jóformán mindenütt mérsékelt marad a légmozgás.

A csúcshőmérséklet 12 és 21 fok között alakul, a borongós nyugati tájakon lesz a hűvösebb,

északkeleten pedig a melegebb. Késő estére 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.

Péteken a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, amelyből főként az ország keleti felén alakulhat ki helyenként zápor, egy-egy zivatar. A Dunántúlon megélénkül a déli szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között várható - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Szombaton többnyire napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Helyenként zápor, zivatar valószínű. A délkeleti, déli szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között várható.

Vasárnap is többnyire napos időre számíthatunk, majd egyre erősebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és szórványosan alakulhat ki zápor, helyenként zivatar. A déli, délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között valószínű.

Hétfőn és kedden is többfelé várható zápor, zivatar. A déli, délnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, illetve 9 és 15, míg a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25, illetve 18 és 23 fok között alakul.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×