Infostart.hu
eur:
362.61
usd:
312.18
bux:
147004.05
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Ismeretlen területen kutatnak az elveszett hegymászók után

Hivatalosan is megerősítette a kínai kormányzat, hogy eltűnt négy magyar hegymászó egy nyugat-szecsuani hegyen. A mentőexpedíció már útnak indult, munkáját az ismeretlen terep mellett az esős időjárás is nehezíti.

Úgy tudjuk, hogy a 6079 méter magas, Zsen Csong Feng nevű hegyről Csizmadia Péter, Mikolovits Veronika, Pechtol Balázs és Tolnay Katalin nem tért vissza a tervezett időben. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő szerint még van esély arra, hogy életben vannak.

A csapat október 7-én repült el Kínába, 12-én vágott neki a mászásnak, ahonnan a tervek szerint november 3-án tértek volna vissza. A csoport a Himalája olyan pontjára készült, amelyen eddig ember még nem járt.

A résztvevők az expedíció honlapjára szinte naponta írtak bejegyzéseket, az utolsó azonban október 22-én került ki. Ekkor Vera azt írta: "Északi falról visszapattantunk egyelőre, fiuk 5500-ig jutottak, de onnan nincs tovább. Közben megint bejött a köd es a havazás, nem is látni, merre kéne menni. Újabb várakozás. Mindenki jól van."

Az InfoRádió megkereste Erőss Zsolt hegymászót, akinek korábban a csapat két tagja is expedíciós társa volt. A hegymászó elmondta: a csoport híradásaiban nem volt jele annak, hogy az útjukat bármilyen probléma akadályozta volna.

Mint mondta, a csapat, amely egy eddig ismeretlen vidéket akart felfedezni, kinézett egy hegygerincet, ám később ezt túl hosszúnak találták, így egy másikat választottak. 5500 méteres magasságig jutottak, azaz mintegy 500 méternyi szintkülönbségre volt a céljuk, amely már nem teljesíthetetlen távolság.

Ha az időjárás miatt nem tudnak továbbhaladni és életjelet adni magukról - mert közben esetleg lemerült az akkumulátoruk vagy más nehézségeik akadtak -, akkor felszerelésüknek köszönhetően átvészelhetik ezt az időszakot a hegyen, és lejöhetnek.

Sajnos azonban előfordulhat, hogy hegyomlás vagy lavina alá kerültek.

A mentőcsapatok munkáját nehezíti a rossz időjárás, valamint az, hogy egy hatalmas, eddig ismeretlen területen kell keresniük a hegymászókat.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Kettészakad a hétvégi időjárás: jön a hidegfront, de nem mindenhol hoz enyhülést Magyarországon

Kettészakad a hétvégi időjárás: jön a hidegfront, de nem mindenhol hoz enyhülést Magyarországon

A hétvégén összességében sok napsütésre számíthatunk, ám szombaton egy északnyugat felől érkező hidegfront átmenetileg megvastagítja a felhőzetet, és elszórtan gyenge csapadékot, esetenként zivatart is hozhat. Az északnyugatira forduló szél élénk, időnként erős lökésekkel kísért lesz, a hőmérséklet pedig szombaton északnyugat felől fokozatosan visszaesik. Vasárnap és hétfőn már túlnyomóan derült, napos időre lehet számítani csapadék nélkül, a nappali csúcshőmérséklet 24-30 fok között alakul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×